11.Szerelmes vagyok

Végre kimondta,hogy szeret!El sem hiszem,hogy kiejtette azt a szót...Szeretlek!Egyszerűen nem tudtam kiverni a fejemből..Állandóan ezt ismételgette az agyam,mint amikor véletlenül megnyomtam a CD-lejátszón egy gombot és ugyanazt a dalt ismételte addig,amíg újra meg nem nyomtam azt a gombot..Csak ahhoz először meg kellene találnom azt a kapcsolót az agyamon is,hogy le tudjam állítani..De talán nem is akartam leállítani.

És én még attól féltem,hogy összeveszünk.Hogy elveszítem.Annyira távolinak tűnt az a vita...Mintha egy másik dimenzióban történt volna...Edwardot sem kell többé titkolnom előtte.Már csak a távolság állhat közénk..De attól nem félek..Azt már könnyűszerrel legyőzzük.Ha igazán szeretjük egymást.

Kitűnően aludtam,Sziniminivel.Ez a bűbájos maci mindig sokat jelentett nekem.A Németországban élő nagynénimtől kaptam,akivel ritkán találkozom.Ezentúl Dávidra is emlékeztet.Milyen érdekes!Mindketten messze laknak...
Életemben először Dávidról álmodtam.

**********

Úgy döntöttem tanulok egy kicsit,mivel jövő héten már suli.Délelőtt megírtam a matek házit és németeztem egy keveset.Magyarból verset tanultam és átismételtem a reformkort történelemből.Ebéd után még biológia szorgalmit is írtam az egészséges táplálkozásról.Eddigi életem során még sosem fordult elő,hogy ilyen lelkes és szorgalmas lettem volna a tanulásban.
Anyukám is meglepődött,hogy milyen jó kislány lettem.

-Dávid nagyon jó hatással van rád.-állapította meg.
-Észrevettem.-Pedig igazából nem is Dávid volt ilyen jó hatással rám,hanem a szerelem.Mindig is feldobódtam tőle,még ha csak plátói szerelemről volt is szó.Ez éltetett...mióta is?Hűha,már nem is tudom.
Elég korán kezdtem a szerelmet.Ha jól emlékszem,olyan négy év körüli lehettem,amikor először csókolóztam.De ahhoz képest a mostani első csókom Dáviddal...Tán össze sem tudom hasonlítani...Olyan,mintha egy művészcsókot hasonlítanék egy igazi,forró és érzelmes csókhoz.
Nem is emlékszem a fiú nevére.Talán Viktor volt?
A Balatonnál nyaraltunk és egy faház mögött történt...De hogy milyen volt,azt már elfelejtettem.Hogy honnan tudtam,hogy mi az a csók?Fogalmam sincs.Szerintem nem is tudtam.Csak ösztönösen tettük...És én még most sem bántam meg.Pedig szégyellnem kellett volna,mert apu látta.De ő se szólt ránk.Mintha a világ legtermészetesebb dolga lett volna,hogy a négy éves lánya csókolózik egy kisfiúval...
Csak egy dolgot sajnálok.Nem emlékszem magára a csókra.Mégiscsak az volt az első csókom!Csakis én lehetek ilyen szerencsétlen,hogy nem is emlékszem rá!Jó,tudom,hogy akkor,ott nem sokat éreztem.Csupán annyit,hogy ő fiú,én lány,jó vele játszani és tudtam,hogy ő is szívesen játszik velem.Ma inkább nevezném kialakulóban levő barátságnak,mint szerelemnek.Mindössze annyi a hiba,hogy a barátok nem csókolóznak.
Azóta sem hallottam felőle...Pedig kíváncsi lennék,milyen pasi lett belőle.

Az első szerelem elsős vagy másodikos koromban talált rám,viszonzatlanul.Elég hűséges voltam a fiúhoz,hosszú évekig csak ő érdekelt.Aztán valahogy kinyílt a szemem és észrevettem másokat is.Nem emlékszem olyan pillanatokra,amikor nem éreztem senki iránt szerelmet.Szerelem nélkül üres lettem volna.Pedig szerelem nélkül sokkal könnyebb az élet.Nincsenek csalódások.De nincs boldogság sem.Márpedig én sose voltam még ilyen boldog!A viszonzott szerelem sokkal felszabadultabbá tett.Dávid és köztem ott volt az a szikra,amit eddig kerestem.Vajon meddig tart?Vajon meddig az enyém?

**********

Hú,de elkalandoztam!Mi lesz így Wesselényivel és a reformaival?Biztos ő is volt szerelmes,de a töritanárt az én szerelmi életem nem hiszem,hogy érdekelné.

Mivel a tanulásnak így nem sok értelme volt-a gondolataim úgyis folyton elkalandoztak-úgy döntöttem,elmegyek Edwardhoz.De esett az eső.Ezért egy darabig várnom kellett.Dávid a Horgásztóhoz ment horgászni apuval és Marcival,tehát itt a legjobb alkalom,hogy tisztázzunk mindent.
Apu tegnap este kérdezte meg Dávidot,hogy elmenne-e velük,és ő természetesen örömmel igent mondott.De ilyen időben?Férfiak!Apu horgász-szenvedélyét ismerve,szabad voltam naplementéig.Igaz,a fél délutánom elment az eső miatt.Nem számít,nem szándékozom sok időt tölteni Cullenéknál.

**********

Sosem voltam még az erdőben.Még a széléig sem jutottam el soha.Most jártam itt először.Nem láttam a házat.Bemerészkedtem az erdőbe.Nagyon sötét volt és ijesztő...Olyan csönd volt,hogy még a lépéseim zaját is kétszer hangosabbnak hallottam.Pár lépés után megtaláltam amit kerestem.Megtorpantam.Nagyon hasonlított a filmbeli Cullen-házra.Nekem a filmben is tetszett a ház,de élőben látni...az egészen más volt.Egyszerűen varázslatos.És rémisztő.Most vagy én bolondultam meg és elégtem a Twilight-lázban,vagy ők égnek olyan intenzív Twilight-lázban,hogy mindent,ami létezik utánoznak belőle.

Csöngetnem se kellett,máris ajtót nyitott egy apró,vékony,tündérarcú lány.A haja ugyanolyan volt,mint az enyém.Azonnal tudtam,hogy ő csak Alice lehet.

-Szia.-csicseregte.
-Szia.Evelin vagyok.
-Én Alice.Edwardhoz jöttél?
-Igen.Ezt meg honnan...-tudtad?akartam kérdezni,de nem hagyta,hogy befejezzem a mondatot.
-Sokat mesélt már rólad.Te vagy Dávid barátnője,igaz?
-Ő...igen.Épp erről szeretnék beszélni vele.
-Sajnálom,de Edward nincs itthon.-úgy láttam,tényleg sajnálja.
-Ó..És mikor jön vissza?
-Nem tudom.Azért bejössz?Vagy inkább szeretnél üzenni neki valamit?
Nagyon segítőkész.Szimpatikus.
-Nem.Köszönöm.Akkor majd visszajövök máskor.
-Rendben,ahogy gondolod.-mosolygott.-Tetszik a hajad.
Elnevettem magam.Egyszerűen cuki.Erre nincs jobb szó.Azt hiszem jól kijönnénk.
-Nekem is a tiéd.
-Mikor jössz?
-Pénteken itthon lesztek?
-Persze.
-Akkor péntek délután.
-Jó.Majd mondom Edwardnak.
-Köszi.

Alice bezzeg méltó a nevére.Nagyon kedves és barátságos.
Annyira nem keseredtem el,hogy nem sikerült Edwarddal beszélnem.Legalább Alice-szel megismerkedtem.Azon gondolkoztam,hogy vajon neki is van egy Jaspere vagy nincs...És hány testvérük van még?Még egy utolsó pillantást vetettem a házra,mielőtt eltűnt a fák között.

**********

Este hazaértek a fiúk.Anyuval főztünk nekik makarónit.Nagyon megörültek neki.
Dávid sohasem evett sokat,úgyhogy meg sem lepődtem,hogy ő végzett először az evéssel.
Bementünk a szobámba.
-Na milyen volt?-kérdeztem.
-Nagyon tetszett.Jó dolog a horgászat.Fogtunk egy csomó halat.
Na akkor legalább sikerélménye volt.
-Szerintem unalmas.
-Nehogy azt hidd!A fogadott öcséddel semmi sem lehet unalmas.-nevetett.
-Az biztos!Az agyadra ment,mi?-Képzelem,milyen idegesítő lehetett.A srác mindig ezerrel pörög és lehetetlen leállítani.Ráadásul semmi kétség,jól kibeszélhettek engem.Marcit biztos majd megölte a kíváncsiság,hogy mi is történt köztem és Dávid között..Részletesen!Na ha Dávid hazamegy,az első dolgom lesz,hogy egy kicsit elbeszélgessek az öcskössel.
-Á,nem.Nagyon jó fej.Néha idegesített,de olyankor leszereltem.
-Helyes.Akkor jól érezted magad.
-Igen.Habár hiányoztál,Tündér.
-Te is,Angyal.
-És a te napod milyen volt?
-Uncsi.Tanultam,aztán elmentem Edwardékhoz,de nem volt otthon.
-Akkor nem volt szerencséd.
-Nem.Viszont Alice nyitott ajtót.Nagyon tüneményes volt.
-Igen.Ő tényleg az.Biztos jól kijönnétek.
-Szerintem is.
Nahát!Ennyire egyformán gondolkodunk?Én is pont erre gondoltam,amikor Alice-szel beszélgettünk.
Elmeséltem neki,hogy pénteken próbálkozom újra,és nem értette,hogy miért nem holnap.Miután elmagyaráztam,hogy nem akarok minden nap menni,nehogy azt higgye,hogy csak ez jár a fejemben és nincs jobb dolgom,csak ennyit mondott:
-Elfelejtettem,hogy komplikált női aggyal rendelkezel.
Felhúztam az orrom és megcsókoltam.
-Azt hittem,hogy meg se csókolsz.Ha tudtam volna,hogy ez kell hozzá!
-Nem.Igazából csak szólnod kellett volna,hogy erre vársz.De akár te is megcsókolhattál volna,csókkirály,nem?
-Végülis..Van benne valami.Viszont lassan mennem kell.Marci apukája felajánlotta,hogy hazavisz a szállóba.
Szomorú arccal néztem rá.
-De ne szomorkodj!Holnap még itt leszek.Sőt!Holnapután is!
Igen..de utána?De erre nem gondolhatok!Még nem!
-Igaz.És tudod milyen nap van ma?
-Szerda?
-Igen.Vagyis Doktor House.
-És nem nézhetjük együtt.
Na tessék.Most meg ő látja pesszimistán a dolgokat.Én ezt úgy látom,hogy máris kisebb távolságból nézzük,mint eddig.Legközelebb már együtt nézzük.
-DÁVID!AKKOR JÖSSZ?-hallottuk Marci hangját.
-IGEN!Hiányozni fogsz,Tündérke!
-Ugyan már!Holnap találkozunk!Este meg House pótolja a hiányomat.
-Nem hinném.
-Édes vagy.
-Dehogy.Csak őszinte.-nevetett.
-Reggel hívj fel,ahogy felébredsz!
-Igenis!
Adott egy búcsúcsókot én pedig utána kiáltottam:Szeretlek!

10.Alkonyat

Kicsit késtem,hat után pár perccel érkeztem a tóhoz.Edwardot sehol se láttam.Körbesétáltam a tavat,végigpásztáztam az egész területet a szememmel,de hiába.Edward nem volt sehol.Kicsit megnyugodtam,legalább lesz időm átgondolni,hogy mit mondjak neki.Útközben ugyanis eldöntöttem,hogy azok után,ami Dávid és köztem történt nem választhatom Edwardot.

Vártam,hátha csak késik.Bár ez sehogy se tetszett nekem.Edward Cullen-hez nem illik a késés.Aztán hirtelen eszembe jutott,hogy ez az Edward Cullen nem az az Edward Cullen.Valóban nehéz lehet ezzel a névvel élni.Olyan emberek,akik alig ismerik,azt hiszik,hogy nagyon is jól ismerik.Túl sokat várnak el tőle,elvégre a névrokona a tökéletes férfi!Mindig csalódást okoz másoknak,mert ő nem lehet tökéletes..Nincs tökéletes ember...Ő sem az.Még a névrokona sem.Tökéletesnek tökéletes,csak nem ember.Be kell ismernem végre,hogy bármennyire is szép lett volna,nem az általam oly jól ismert Edward Cullennel lesz találkám pillanatokon belül.

Róla szinte semmit sem tudok.Ő viszont annál többet tud rólam.Eddig eszembe se jutott,hogy milyen sebezhetővé tettem magam.Az összes gyenge pontomat ismeri,hála nekem.Hogy érte el,hogy ilyen könnyen kinyíltam?Mindig odafigyeltem,szinte tudat alatt is,hogy ne áruljak el túl sokat magamról,csak amennyi szükséges.Erre most minden titkomat rábíztam egy idegenre,akit alig ismerek,aki meg sem érdemelte,hiszen ő semmit sem adott cserébe.

A Nap lemenőben volt.Tényleg gyönyörű a tó,csak Edward hiányzott.

Csalódott voltam.Teltek a percek és egyre biztosabbá vált az,amire nem akartam gondolni.Edward nem késik.El se jött.Felültetett.Bebizonyította,hogy nem méltó a nevére.Ő tényleg nem az az Edward.Egyáltalán nem.Még csak nem is hasonlítanak!Külsőleg talán igen,de belülről...ég és föld!Ezt az Edwardot már nem is akartam megismerni.

Dideregtem,fújt a szél és egyre sötétebb lett.Úgy éreztem,hogy most azonnal el kell futnom,jó messze a tótól.Nem bírtam elviselni a szépségét.Olyan csodaszép volt én pedig olyan szomorú.Rohantam,de még egyszer visszanéztem.Már eltűnt a Nap...a tó sem volt olyan szép...Elmúlt a pillanat.Messze szállt a szépség,mint a szél...

Hazafelé úton eleredtek a könnyeim,és szolidaritásból az eső is esni kezdett.Ettől csak még jobban sírtam.Hazáig futottam és csak abban bíztam,hogy senkinek sem kell majd elmesélnem,mi történt.

Mielőtt beléptem volna a házba,letöröltem a könnyeimet és felvettem a pókerarcomat.Anyuék semmit se kérdeztek.Hálát adtam az égnek,hogy este van,tehát vége ennek a napnak.Lefeküdtem és gondolkoztam.Tényleg olyan borzasztó volt ez a nap?Nem.Dávid énekelt nekem és olyan édes volt!Szeret engem,érzem.Akkor meg miért vagyok szomorú?Tényleg olyan nagy katasztrófa,hogy Edward átvert?Nem.Így a legjobb.Megkönnyítette a dolgom.Nem kell választanom kettejük közül.Legalább senkit sem bántok meg.Így jó.Miért nem vagyok hát boldog?Mert másképp történt meg,mint ahogy elképzeltem.Nem értem miért nem jött el...MIÉRT?

Így sírtam álomba magam...

Álmomban gyönyörű helyen jártam...Egy kis vendéglőben,ami egy tó mellett állt...A tó gyönyörűen ki volt világítva.Ott várt rám egy fiú..Csak messziről láttam,de Edward kiköpött mása volt.Mármint a könyvbeli Edwardé...(Bár az igazi Edward is kiköpött mása a könyvbelinek,külsőre.)Aztán közelebb mentem hozzá...és már egyáltalán nem hasonlított Edwardra...teljesen idegen volt.Sose láttam még ezt az arcot.De a felismerés,hogy nem ő az,annyira meghökkentett,hogy felébredtem.

**********

Másnap reggel első dolgom volt,hogy felhívjam Dávidot.Egyszerűen szükségem volt rá.A hangjára.

-Szió Angyal!
-Szia Tündér.
-Zavarlak?
-Te?Engem?Soha!
Normál esetben elnevettem volna magam,de most valahogy nem tudtam nevetni.Legalábbis szívből biztos nem.A mesterkélt nevetést pedig Dávid nem érdemelte volna.Ő túl jó volt hozzám.Egyelőre.
-Valami baj van?-kérdezte.Ennyire jól ismer?
-Á...Semmi.Csak elegem van egy pár emberből.
-Gondoltam.Úgy érzem,egy kicsit belőlem is.
Ezt nyilván viccnek szánta,de én nem értettem a tréfát.
-Hogy mondhatsz ilyet?
-Miért?Nincs eleged?
-Nincs!
-Akkor jó.Szeretnéd,hogy elmenjek hozzád?
-Igen.
-Oké.De előtte mondanom kell valamit.
-Mit?
-Csokiillatú AXE-ot vettem.És tusfürdőt is!-nevetett.-Szóval,jobb ha lélekben felkészülsz.
-Jajj!Az tök jó!Imádom a csokit minden formában.
-Akkor engem is kóstolgathatsz majd.
-Basszus de jó illatod lehet most!
-Nem tudod mit veszítesz.-nevetgélt.
-Az biztos.
-Most fürödtem.-mondta.
-Ó.
-Na jó,nem kínozlak.A vizes hajammal...-nevetett.
-Na most hagyd abba.-mondtam,de már én is nevettem.
-Rendben.Megyek és akkor meggyőződhetsz a jó illatomról.
-Alig várom.
-És felvidítalak.
-Az jó lesz.
-Csak még nem tudom,hogyan.
-Húha.Most csalódtam benned.Azt hittem,kreatívabb vagy.-cukkoltam.
-Tudtam,hogy meg akarsz tőlem szabadulni.-nevetett.
-Honnan tudtad?
-Nőből vagy.
-Kössz.-mondtam sértett hangon.
-Miért,nem abból vagy?
-De.
-Akkor?
-Attól még,hogy nő vagyok,nem biztos,hogy teljesen olyan vagyok,mint a többi nő.Az meg végképp nem biztos,hogy ezért meg akarok szabadulni tőled.Utálom,ha általánosítanak.Mindenféle előítéletet gyűlölök!Én teljesen egyedi és megismételhetetlen vagyok.
-Mondtam már,hogy egyre jobban tetszel?
-Igen,úgy rémlik,mintha már mondtad volna.
-Na jó,Tündérke,akkor máris indulok hozzád.
-Oké.
-Szia!És ne szomorkodj addig se!
-Szia!Hát megpróbálom,de nem olyan könnyű.
-Próbálkozz!
-Rendben.Siess!
-Jó.Szia!

**********

Nem kellett sokat várnom Dávidra.Tényleg siethetett hozzám,mert alighogy letettem a telefont,és elvégeztem reggeli teendőimet,amiket Bella után szabadon emberi perceknek nevezek,már meg is szólalt a csengő.

-Majd én beengedem!-kiabáltam anyunak,aki épp főzött.
-Hát szia.-köszönt Dávid.
-Szia Angyal!Gyors voltál.-beengedtem és beinvitáltam a szobámba.Anyu meg se lepődött,csak annyit kérdezett:
-Dávid,maradsz ebédre?
-Igen,ha nem baj.
-Dehogy baj.-válaszolta anyum és tudtam,hogy komolyan gondolja.Nagyon szimpatikus volt neki Dávid.
-Köszönöm.
Olyan imádnivaló volt,ahogy küszködött az udvariassággal,hogy nem bírtam tovább hallgatni.
-Gyere már!-mondtam és szó szerint behúztam a szobámba.
-Na mesélj Tündér,mi történt?Mi bántja kicsi szíved?
-Hát ez egy hosszú történet...
-Van időm.
Nagyot nyeltem.El kell mondanom az igazat.Tudnia kell,hogy Edwarddal randink lett volna tegnap.Hogy lehettem ilyen hülye?Most fogom elveszíteni Dávidot,érzem.De mi mást is tehetnék?Nincs más választásom.Itt a színvallás ideje.
-Szóval az úgy volt,hogy aznap,amikor randira hívtál,Edward is hívott.Ő is randit kért tőlem,és úgy beszéltük meg,hogy tegnap este találkozunk a tónál.
-Szóval ezért kellett tegnap a tóhoz menned.
-Igen.Ne haragudj,tudom,hogy ez csúnya dolog volt tőlem.De akkor még nem tudhattam,hogy veled ilyen komollyá válik ez az egész.
-Tényleg csúnya dolog volt.
-Nagyon kérlek,ne haragudj!
-Ezt mintha már mondtad volna.
Nagyon megijedtem.A torkomban dobogott a szívem.

-És mondd csak,vele meddig jutottatok el?Mit tett,hogy tőlem várod a vigaszt?
Teljesen ledöbbentem ettől a hangnemtől.Olyan ellenséges volt...Könnybe lábadt a szemem,de nem akartam,hogy sírni lásson.
-Semeddig!-a hangomon már érezhető volt az elfojtott sírás.
-Ó,értem.Hát borzasztóan sajnálom.Nem is értem,miért nem történt semmi...
Na kész.Nem bírtam tovább.
-Nem értesz te semmit sem!-kiszakadt belőlem a sírás.
Bűnbánó arcot vágott.
-Akkor magyarázd el!
-Már tegnap,amikor a tóhoz indultam,tudtam,hogy Edwarddal nem lesz semmi köztünk,mert...
-Mert?-sürgetett.
Na igen.Újabb öngól...Ki tudom még magyarázni magam?Mondjam,hogy szeretem?Már megint?Tegnap se örült neki...
-Mert te sokkal fontosabb vagy nekem.
Végre ellágyult a tekintete.
-Akkor nem értem...Mi a baj?
-Az,hogy Edward becsapott.Nem jött el.Vártam,de nem jött.Végülis sokat nem veszítettünk,de ez akkor is neveletlenség volt tőle.
-El se ment?Tényleg,te erre nem is gondoltál?Hogy mi van,ha el se mész?
-Nem.Tudod,én vele ellentétben nem akartam bunkó lenni.
-Értem.-gondolkodott.
-Nem tudod miért nem jött el?
-Épp ezen gondolkozom...Beszéltem vele...azt hiszem tegnap...Igen,tegnap.Azért késtem tegnap a próbádról...
Szájtátva bámultam.
-És mit mondott?
-Semmi különöset.Beszélgettünk..
-Miről?-kérdeztem türelmetlenül.
-Mindenféléről.-zavarban volt.-rólad is.
-Rólam?
-Aha.Mondtam,hogy összejöttünk...
-DÁVID!Miért nem ezzel kezdted?Akkor ezért nem jött el!
Dávid még mindig zavarban volt.
-Valószínűleg.Akkor minden rendben van,nem?Már tudod,hogy miért nem ment el,megnyugodhatsz.
-Nem.Beszélnem kell vele.
-Miért?-kérdezte értetlenül.
-Mert úgy helyes,ha tisztázom vele ezt a helyzetet.Képzeld magad a helyébe!Nagyon rossz lehet most neki.
-Te menthetetlenül tündéri vagy!-válaszolta elégedetten.

Csak ekkor jutott el az agyamig,hogy mit is mondott.Összejöttünk...Hát ezért volt zavarban!Ez a fiúknál kb. annyit tesz,mintha azt mondta volna,hogy szeret,illetve szeretjük egymást.Azt hiszem,ezt hívják lassú felfogásnak.

-Szóval...összejöttünk?

Megint elpirult.

-Úgy tűnik...Vagy te másképp neveznéd azt,ami köztünk van?
-Nem.Ez így megfelel.-mosolyogtam és megcsókoltam.
-Ne haragudj,hogy olyan undokul viselkedtem veled.Azt mondtam,hogy nem foglak bántani,de a lelkedet mégis bántottam.Miattam sírtál.Ezt sose fogom megbocsájtani magamnak.
-Drágám,én nem miattad sírtam.Csak attól féltem,hogy elveszítelek.De nem számít.Félreértés volt az egész.Felejtsük el!
Dávid nem mondott semmit,csak megcsókolt.Nem is kellett semmit se mondania,ez minden szónál többet ért.

**********

-Szóval mikor akarsz Edwarddal beszélni?
-Hát nem most.-mondtam,cinkosan mosolyogva.
-Felhívod?
-Nem.Személyesen beszélek vele.Hol is lakik?
-Az erdő szélén.Az utolsó ház az övék,tulajdonképpen félig már az erdőben.
-Te voltál már náluk?
-Igen.Szívesen elkísérnélek,de az nem lenne túl szép tőlünk,ha együtt mennénk.
-Igazad van.Már megint.-tettem hozzá.
Mosolygott és megint megcsókolt.

**********

-Ma is lesz próba?
-Nem.Ma nem.
-Az együttessel sem próbáltok?
-Nem.
-Hogyhogy?
-Nem tudom.Nem hívtak.A fellépés óta nem is hallottam róluk.Múltkor írtam msn-en nekik,de senki sem válaszolt,kivéve Lillát,de ő sem tudott semmit.
-Nem válaszoltak?
-Nem.Mondjuk ez nem meglepő.Előtte se nagyon érdekeltem őket.De azt hittem a koncert,meg az együttes miatt változik a helyzet.Tévedtem.
-Tudod mit mondok erre?Ne foglalkozz velük!Minek problémázol miattuk?
-Hát...én eddig kíváncsi voltam rájuk.De most már fulladjanak meg.-nevettem.
-Rossz hatással vagyok rád.
-Szerintem meg jó hatással.
-Reméltem,hogy ezt mondod.Már kezdtem félni,hogy megint igazam van.

**********

Ebéd után megtalálta a macimat az ágyamban és elkezdett játszani vele.

-Szia.Téged hogy hívnak?-kérdezte a macitól.
-Szinimini-nek hívják.-mondtam
-Örülök,hogy megismertelek,kedves Szinimini.Én Dávid vagyok.Evelin biztos mesélt már rólam.Tényleg!Te biztos minden féltett titkát tudhatod!Hűha!Nem kis kapcsolatra tettem szert!Nem érdektelen nekem,ha összebarátkozom veled.

Arra lettem figyelmes,hogy jobban szórakozom,mintha vígjátékot néznék.

-Szóval régóta ismered Evelint?
-Igen.-válaszolta pár oktávval feljebb,a macit szinkronizálva.
-Hány fiúba volt eddig szerelmes?
-Sokba.
-És rólam miket mesélt?Szeret,vagy a háta közepére se kíván,csak nem meri megmondani?
Odalopakodtam mögé,átöleltem és megcsókoltam a nyakát.Összerezzent.
-Zavarok?-kérdeztem.
-Te nem tudsz zavarni.Neked csak örülni tudok.

A karjába vont,arcával közelített felém,de mielőtt ajkunk összeért volna a maci felé fordult és megszólalt.

-Engedelmeddel,Szinimini...

És elfordította a macit,hogy ne lássa,amikor ajkunk végre összeforrt.

**********

Körbenézett a szobámban.Tekintete megakadt a zongorámon.

-Tudsz zongorázni?-kérdezte.
-Nem túl jól.-válaszoltam abban reménykedve,hogy ennyiben hagyja a dolgot.
-Játsz valamit!-kérlelt.

Hogy lehettem ilyen naiv?Hát persze,hogy nem hagyta annyiban...

-Ne...Tényleg nem tudok jól zongorázni...
-Nem baj.Nálam csak jobban zongorázhatsz.Én a Boci-boci-n kívül semmit sem tudok.

Olyan szépen nézett rám,hogy nem tudtam ellenállni neki.

-Hát jó.De mit játszak?
-Az mindegy.Ami a legjobban megy.Amit te szeretnél.Mit játszottál utoljára?

Felnevettem.

-Bella altatóját.Ja és a River flows in you-t.

Égnek emelte a tekintetét.

-Hát jó!Akkor legyen ez a kettő.-adta meg magát.

Elkezdtem játszani,izgultam,egyszer-kétszer el is rontottam,de a River flows-t már teljes átéléssel zongoráztam.Tényleg elég béna voltam,de ő le volt nyűgözve.

-Te tényleg tudsz valamit!-mondta az utolsó hang után és megtapsolt.
-Persze.Bénázni.Azt nagyon!Abból csillagos ötös lehetnék!
-Ugyan már!Akarod látni,hogy én hogy zongorázom?

Meg sem várta a válaszom,elkezdte játszani a Boci-bocit,akadozva és csaknem ütögetve a billentyűket.De nem ezen nevettem,hanem azon,ahogy ez a 17 éves,188 cm magas égimeszelő azon az alacsony kis széken ül,a térde alig fér el a zongora alatt,ráhajol a billentyűkre...Ez már magában is vicces volt,hát még amikor elkezdte püfölni szegény zongorát,ami az én lágy kezeimhez volt szokva...

-Mit vétett a zongorám?-kuncogtam.
-Miért?
-Mert püfölöd.Tudod ez nem dob.Ezzel gyengéden kell bánni.Nincs hozzászokva a durvasághoz.
-Ja.Bocsi.Mondtam,hogy ügyetlen vagyok.

A keze még mindig a billentyűkön feküdt.Odaléptem hozzá,megfogtam a kezét,nyomtam egy csókot a tenyerére,majd összefontam a kezünket.

-Gyere,sétáljunk egyet kint,mielőtt megint esni fog!-mondtam.
-Oké.-válaszolta és le se vette rólam a szemét.

Amint kiléptünk,szomorúság suhant át az arcán.A kutyáim hangját még sokáig hallottuk,miután elhagytuk a házat.

-Egyszerűen nem értem mi bajuk van a kutyáimnak veled.
Fura arcot vágott,mintha valóban a magyarázaton törné a fejét.
-Biztos féltékenyek.-válaszolta kurtán,álmosollyal.
-Mi a baj?-kérdeztem.
-Semmi,csak...Valahogy semmi sem úgy jön össze,ahogy kéne.Meg az Isten megint kekeckedik velem,mert egy csinos lányt messzire rakott tőlem.És hamarosan haza kell mennem.Pedig imádom azt a lányt.Ő meg imád táncolni.És mindig igazat ad nekem.
-Édes vagy...De gondolj arra,hogy lehetnék messzebb is.
-Erre inkább nem gondolnék,ha nem haragszol meg.
-Csak próbállak rávezetni a pozitív gondolkodásra.
-Engem nehéz arra rávezetni.Túlságosan is pesszimista vagyok.
-Eddig én is az voltam.De meguntam.
-Azt meg lehet unni?
-Persze.Én legalábbis meg tudtam unni.
-Lehet,hogy hasonlítunk ebben.Majd később meglátjuk.
-Így van.Mikor mész haza?
-Három nap múlva.

Hirtelen én is szomorú lettem.Hogy fogom kibírni nélküle?De tisztában voltam azzal,hogy nem szabad észrevennie rajtam,látnia kell a reményt az arcomon.Ha ő nem az,legalább én legyek nyugodt.Látva békés arcomat ő is megnyugodott egy kicsit.

-Majd elviselem valahogy.-mondta.
-Én is ezt kívánom magamnak.Na meg neked is,természetesen.Nagyon hiányozni fogok?
-Hát egy kicsit.-nevetett,de a szeme még mindig bánatos volt.
-Csak kicsit?
-Egy kicsit jobban.
Adott egy puszit a számra.
-Na még egy kicsit.
Még egy puszi landolt a számon.
-Na még...
-Szóval nagyon.-szólaltam meg két puszi közt.-Tudtam én.
-Dehogy tudtad.-nevetett.
-De igen.
-Akkor tudd.
-Tudom is.-grimaszoltam,ő pedig végre adott a sok puszi után egy igazi,szenvedélyes csókot is a számra.

Ekkor vettem észre,hogy már megint alkonyat van.Hogy is mondta Edward a könyvben?

"A legkönnyebb időszak.De a legszomorúbb is,bizonyos tekintetben...egy újabb nap vége,az éjszaka visszatérte."

Hát igen.Egy újabb nap vége.Már csak három nap...Elképesztően gyorsan telik az idő,mikor Dáviddal vagyok.Csak remélni tudom,hogy akkor is ilyen gyorsan telik majd,ha nem lesz mellettem.De jobb,ha erre nem gondolok még.Elég lesz,ha akkor szenvedek a távolságtól.Most még itt van mellettem.Most ki kell élveznem minden percét a boldogságnak.Mert most végre boldog voltam!Ennek tudatában néztem Dávid szemébe.Ő is valami ilyesmin gondolkodhatott,mert boldogság ült az arcán.Egymásra mosolyogtunk,végigsimítottam kezemmel az arcán és megcsókoltam,hevesen,szenvedélyteljesen,hosszú percekig el sem akartam engedni,de levegőre volt szükségem.Most kellene vámpírnak lenni és levegő nélkül órákig csókolni!Szorítva magához ölelt, arcomat a mellkasába fúrtam,ő pedig belehajolt a hajamba.
-Szeretlek.-suttogta.

Angyal...

Holnap érkezik az új fejezet,de hogy addig is könnyebben bírjátok a várakozást ilyen borzasztó forksi időjárás mellett,hoztam nektek egy dalt,illetve egy videót...
A címe Angyal,és aki olvasta a kilencedik fejezetet,az tudja,hogy kiről van szó...
Figyeljetek a szövegre,sokat elárul arról,hogy mit jelent Evelinnek ez az angyal.
Kívánom minden olvasómnak,hogy vigyázzon rájuk is egy ilyen angyal!
Íme a videó:
http://www.youtube.com/watch?v=AVE0YpaNL8s

9.Próba

Másnap délután lázasan készülődtem a próbára.Általában nem szoktam sokat készülődni,csak felkapom a szakkörös zsákom és megyek.De ma még sminkeltem is,igaz csak szempillaspirállal és szájfénnyel.

Délután négykor kezdődött a próba,de Dávid még nem volt ott.Mindenesetre én elkezdtem tanítani az új táncot.Megkértem Matyit,az egyik nagyobbacska fiút,hogy álljon be mellém és legyen a párom ennél a táncnál.

Olyan tíz-tizenöt perc késéssel Dávid is megérkezett,besompolygott a terembe és leült a padra,ami elég alacsony volt,így egy kicsit viccesen hatott az a magas,nyakigláb srác rajta.

Zavarban voltam,próbáltam a táncra koncentrálni és nem rá,de egyszer-kétszer még így is elrontottam a táncot.Még jó,hogy a gyerekek nem akadtak fenn az ilyeneken és gond nélkül folytatták.Mondtam már,hogy szeretem őket?Hálát adtam Istennek,hogy a pad a terem bal oldalán volt és nem velem szemben,ezért alig kellett Dávid szemébe néznem.

Marci csak a próba végére ért oda,és nagyjából egy szót váltottunk,az is a köszönés volt.Olyan más lett.Régen vele is annyira jóban voltam,mint Dáviddal.Na jó,szerelemről azért szó sem volt!Négy évvel fiatalabb nálam!Épp ezért lett a fogadott öcsém és nem a barátom...Talán ha nem lett volna fiatalabb...Na de ezt inkább hagyjuk.Fiatalabb,ezen kár rágódni.

Mikor végeztünk Dávid megtapsolt.Boldog voltam.

-Hát akkor vége.Mehettek!-mondtam.

A gyerekek gyorsan összepakolták a holmijukat és elmentek.Kettesben maradtunk Dáviddal.

-Eljöttél.-mondtam.
-El.Megígértem.-mosolygott,majd hozzátette égő szemekkel: Nem menekülhetsz előlem.
-Nem is akarok.-feleltem.
-Ilyen könnyen megadod magad?-kérdezte és én nem tudtam eldönteni,hogy örül neki vagy nem.
-Egy ilyen pasinak?Persze.
Nevetett.
-Kezdem elhinni,hogy jó pasi vagyok.
-Miért,ezt eddig nem tudtad?
-Nem.
-Aham..-tátogó kézmozdulattal jeleztem,hogy nem hiszek neki.
-Ne tátogj!Tényleg nem tudtam.
-Persze...Nem is mondták még neked,igaz?
-Dehogynem.
-Na látod.Akkor hogy-hogy nem tudtad?
-Háát...Nem nagyon tudtam elhinni.
-Persze-persze.
-Hát most mi a fenét mondjak,ha úgysem hiszed el?Nem hiszel nekem,bármit is mondok.
-Nem biztos.Próbálkozz!-rákacsintottam.
-Próbálkozni a kutyák szoktak.
-Nem igaz!
-Ez csak poén volt.Vagyis az akart lenni.Na megpróbálom.-mosolygott.Jó jel!-Kutya lettem.-vágott egy grimaszt.Elnevettem magam,olyan édes arcot vágott!
-Nem röhög,együttérez.
-Simizzelek is meg?-mosolyogtam.
-Meg egy puszi is jól esne.-nevetett.
-Hová kéred?
-Mindenhová.-nevetgélt.-Egy nem is elég.
-Akkor mennyi legyen?
-Kettő...
Megkapta a kettőt az arcára.
-Három.Nem is!Négy.Sőt!Öt.
-Na jó.Öt.-kapott még három puszit a szájára is.
-Elég lesz?
-Tőled?Soha.-mondta.
-Akkor én jó csaj vagyok?
-Persze.Ez nem kérdés.Szerintem te maga a tökély vagy.
Hitetlenül vontam fel a szemöldököm.
-Komolyan.
-Köszi.
-Csak őszinte vagyok.Bár ebből voltak már problémáim.Egyszer meg is fogadtam,hogy soha többé nem leszek őszinte.Azt mondom,amit hallani szeretnének.De veled ezt nem tudom megtenni.Kíváncsi lennék,hogy miért.
-Szerintem azzal nincs semmi baj,ha őszinte vagy.
-Én is így gondolom.De egyesek szerint ha őszinte vagyok,bunkó vagyok.
-Ez nem igaz!Ne higgy nekik.Neked van igazad.Az igazság fáj,de attól még jobb,mint a hazugság.
-Köszi,hogy igazat adsz nekem.
-Én is csak őszinte voltam.Az más kérdés,hogy ugyanaz a véleményünk.
-Egyre jobban tetszel.-mosolygott.-Mondtam már?
-Nem...ezt még nem.-mosolyogtam én is.-De amúgy ez kölcsönös.
Boldogan mosolygott.
-Hazakísérsz?-kérdeztem.
-Persze.-válaszolta.

Elindultunk hazafelé.

-Az a srác,aki késett,az a fogadott öcséd,nem?
-De.
-Miért késett?
-Fogalmam sincs.
-Úgy tűnt már nem vagytok valami jóban.
-Hát nem is vagyunk jóban.
-Miért vesztél vele össze?
-Mert teljesen megváltozott.Nem tudom mi lett vele.Olyan bunkó lett...mint a legtöbb srác.Pedig ő nem volt soha sem ilyen...
-Mint a legtöbb srác?
-Aham.Ne is kérdezd!Nem fejtem ki bővebben.
-Oké.Remélem én nem tartozom közéjük.
-És mi van,ha igen?-nyújtottam ki a nyelvem pajkosan.
-Meg tudom érteni.Szörnyű alak vagyok.Egy akkora nagy tuskó,hogy csak na!De akkora,hogy...húúú...
Nevettem.
-Te tiszta hülye vagy!
-Köszönöm szépen.-mondta sértődötten.
-De jó értelemben.Mármint én szeretem a hülyéket.
-Gondolod ettől jobban érzem magam?Lehülyéztél.Ezen nem változtat,ha magyarázkodsz.
-Ne haragudj.Akkor felejtsd el amit az előbb mondtam és vedd úgy,mintha azt mondtam volna,hogy nem látod tisztán magad.-most már tényleg nevettem.Nem bírtam tovább...
-És még ki is nevetsz!
-Igen,mert nem veszed észre a lényeget a szavaimban!
-Dehogynem!Hülyének neveztél.
-Na látod épp ez az!Nem ez a lényeg.
-Akkor mi?
-Nem tudnál túllépni a "hülye" szón?
-Nem.
-És még te mondtad nekem,hogy tehetségesen ki tudom szűrni a lényegtelen információkat.
-Elmondanád,hogy mi a lényeg?Vagy teljesen össze akarsz zavarni?
-Azt hiszem inkább az utóbbi.
-Össze akarsz zavarni?
-Igen.Ez a célom.-játékosan kacsintottam egyet.
-Akkor jó.Ez már sikerült.Amúgy nem számít.Haragszom rád!
-Ne haragudj.
Pár percig csönd volt és én mosolyogva vártam,hogy megszólaljon.
-Azt gondolod,szóba állok veled ezek után?Szerinted természetes,hogy lehülyézel?
-Nem.De ha értenéd,hogy mit mondok,akkor nem lenne bajod vele.
Értem én.Egy hülyének tartasz.Ezen nem lehet mit nem érteni.
Égnek emeltem a szemem.
-Mondom,hogy nem érted.
-Akkor magyarázd el.
Nehezemre esett volna elmagyarázni,pirulás nélkül nem ment volna és nem akartam megadni neki ezt az örömöt.Inkább próbáltam más oldalról megközelíteni ezt a dolgot.
-Amúgy nem szokásod besértődni.
-Nem hát.-mosolygott.-De azért elmagyarázhatnád.
Na ne!NE!Ha ezt most elkezdem...Miért is kellett ebbe belemennem?
-A lényeg az,hogy engem nem zavar,hogy hülye vagy.Ezt én nem negatív értelemben mondtam,hanem pozitívként.Én így szeretlek.-és itt elakadt a szavam.A szívem őrült ütembe kezdett és éreztem,hogy vérvörös az arcom.A fenébe is!Ezt nem kellett volna elmondanod Evelin!
-Ö...Mint barátot?
-Ezen még nem gondolkoztam.-na most mégis mit szeretne hallani?Bárcsak gondolatolvasó lennék!Edward...Ó!Edward!Sietnem kell!Ma van a randink!
-De nem gondoltad komolyan?Mármint úgy...
-Nem.-vágtam a szavába félve,hogy most mindent elrontottam.
-Akkor jó.-mosolygott.Megkönnyebbült?!
-Megijedtél?
-Egy kicsit.-nevetett.
-Gondoltam.-megpróbáltam mosolyt erőltetni az arcomra,de nem sikerült túl jól,ezért elkezdtem beszélni.-Már félek ilyet mondani,mert sokan félreértik.Magyarázd már meg,hogy miért félnek a pasik ettől a szótól?
Nevetett.De ez nem volt felszabadult öröm.Ezt zavarában csinálta.
-Hát én csak azért,mert nem akarom,hogy szerelmes legyél belém.
Ez szíven ütött.A remény,ami eddig élt bennem, kacagva elszaladt.
-Még nem.-suttogta.
Kicsit megkönnyebbültem,bár már egy szavát sem értettem.
-Azt hiszem sietnünk kellene.Este még ki kell mennem a tóhoz.
-A tóhoz?
-Igen.Amúgy hol is tartottunk a lehülyézés előtt?-kérdeztem,hogy eltereljem a témát.Nem akartam hazudni neki,de azt sem mondhattam,hogy mással is randizom.
-Hogy én is a bunkó pasik közé tartozom-e.
-Nem.Te nem.
-Nem gondolod,hogy az öcskös kamaszodik?
-De,valószínűleg.
-Buknak rá a lányok,mi?
-Aha.Ennyire látszik?
-Igen.Nem csodálom,hogy bunkó lett.Rájött,hogy menő a lányok körében.Ezt teszitek ti velünk.
-Jajj,ti szegénykék!
-Így van.Amúgy hogy hívják azt a fiút,akivel táncoltál?
-Matyi.Miért?Féltékeny voltál?-mosolyogtam rá a legkihívóbb mosolyommal.
-Inkább nem fűznék hozzá véleményt.
-Ne is.Nem láttam még fiút úgy pirulni,mint őt.Ja!Mégis!Attilát,a hangtechnikust!Amikor énekeltettem.
-Mit énekelt?-nevetett.
-Musicalt.Beindul a pofonofon.Anyum és egy csomó ember előtt.Azt mondta,akkor pirult el életében először.Nem egy pirulós fajta,úgyhogy elhiszem.
-Hát én énekelni nem fogok közönség előtt,az hótziher.-nevetett.
Mosolyogtam.
-Nem is kell.Ő bevállalta.Bizonyítani akart nekem...és sikerült is.Amúgy nagyon jó hangja van a rohadéknak.-nevettem.Ő is nevetett.
-A szemét állat.De az enyém jobb.-mosolygott önelégülten.
-Hát arra kíváncsi lennék.-nevettem.-De neked elhiszem.
-A suliban is szokták díjazni,ha énekelek.
-Tényleg?Akkor elhiszem,hogy jó hangod van.
-Hát...Na jó.Abbahagyom,mert még a végén ráveszel,hogy énekeljek és meg fogsz utálni.
-Olyan jó a hangod?
-Hát őőő...nem mondhatnám.-nevetett.-De apám szerint jó hangom van.Akart is hívni énekelni.De nincs az az isten,hogy én kiálljak közönség elé.
-Most akkor jó a hangod,vagy rossz?
-Is-is.
-Amúgy annyira nem nagy dolog kiállni a közönség elé.-bizonygattam neki,noha jól tudtam,hogy nekem is milyen nehéz.A lámpaláz sohasem csillapodik.És én szörnyen lámpalázas vagyok.
-Nekem nem fekszik a dolog.Túl sokszor elrontom a szöveget.De a mulatósokat végig éneklem.Azokkal nincs baj.
-Na akkor jól éreznéd magad itt Hévízgyörkön.
-Sok a mulatós ember?
-Ajjaj!Rengeteg.
Nevetett.
-Hát akkor itt fogok élni.Csinálok egy együttest,és te leszel a táncos lány.A csemetéiddel együtt.
Most már én is nevettem.De teljesen komoly arcot vágott.Elbizonytalanodtam.
-Attól tartok,erről már lekéstél.Van egy klassz együttes,a miénken kívül,akiknek hatalmas sikerük van a környéken.
-Sose azt nézd!Addigra az ő csillaguk leáldozik majd!És akkor jövünk mi!
-Gondolod addigra a hangod is jó lesz?-cukkoltam.
-Már most is jó!
-Hogyne!Hiszem,ha hallom!-ellenkeztem vele.
-Tényleg szeretnéd hallani?
-Természetesen.
Elpirult,de ezt tapintatosan nem árultam el neki.
-Hát jó.De ígérd meg,hogy nem fogsz kinevetni!
-Megígérem.-mondtam olyan komolyan és határozottan,amennyire csak tőlem telt.

Pár percig csönd volt.Azon gondolkodtam,vajon mire gondolhat most.Nagyon nehéz helyzetbe hoztam.A fene egye meg azt a kíváncsi természetemet!Talán még se kellett volna ilyet kérnem tőle.Túl nagy kérés...Mégis hány pasi tenné ezt meg nekem?Marcit leszámítva.Majdnem elnevettem magam.Eszembe jutott,amikor Marci a szüreti bálos dalokat énekelte az utcán.Az öreg néniknek,akik kint ültek és beszélgettek. A következőt:

Kiültek a vénasszonyok a padra, a padra.
Isten tudja, miről folyik a pletyka, a pletyka.
Nem kérem én a jó Istent csak arra, csak arra,
Valamennyit ragassza le a padra, a padra.

Nem volt részeg!Ő józanul is ilyen.De hát így szeretem.

Ebben a pillanatban Dávid belekezdett az éneklésbe és összerezzentem,olyan hirtelen szólalt meg.A második szó után rájöttem,hogy mit énekel és boldogságomban könnybe lábadt a szemem.Innentől kezdve már az sem izgatott volna,ha fájdalmasan hamis,repedt fazék hangja van.De gyönyörű volt a hangja.Marcival ellentétben szolidan és bársonyosan,szinte simogatóan énekelt.Marci hozzá képest harsány és hangos volt.De Dávidot most kedvem lett volna órákig csókolni!

Ugyanis az Eszelős szerelmet énekelte a Hungáriától.Egyszer elárultam neki,hogy azzal lehetne levenni a lábamról,ha azt valaki elénekelné nekem.Igaz,szerenádként képzeltem el,de így is tetszett.Sőt!

Próbáltam biztatóan ránézni,de már alig láttam a könnyektől,amik a szememben várták az engedélyem,hogy végigfolyva az arcomon tükrözzék meghatottságomat.Erősen küzdöttem velük,de egy-két könnycsepp erősebbnek bizonyult nálam és győztesen elindult az arcomon át vezető felfedezőútra,én pedig úgy éreztem,kinyílok,mint a virág,ha víz éri.Kész.Már teljesen megadtam magam neki.

Mikor vége lett a dalnak Dávid kérdőn nézett rám.Én szótlanul viszonoztam pillantását,majd szertelenül csókolgattam az arcát.Először meglepődött,megijedt a reakciómtól,aztán átölelt és letörölte a könnyeimet.Két kezébe fogta az arcomat és szép lassan,óvatosan,mint ha porcelánt fogna közelítette a saját arcához az enyémet.A szívem a torkomban dobogott és rajta is félelem és izgalom tükröződött.Lehunyt szemekkel vártam,hogy végre ajkamhoz érjen ajka.Csak egy pillanatig kellett várnom,mégis hosszú perceknek tűnt.Az ajkam sóvárgott az övére és amikor végre találkoztak a mennyországban éreztem magam.Most értettem csak meg azt a dalt...

Szomjas vándor hűvös kút vizét lassan,hosszan kortyolná.Úgy,mint én az első csók ízét,hogy el ne múljon még nagyon soká!

Csak egy pillanatig tartott,mégis életem legszebb pillanata volt.Mintha csak álmodnék.Egyszerűen túl szép,hogy igaz legyen.Annyiszor elképzeltem már,de ez más!Fel sem fogható!Varázslatos!

Egymásra mosolyogtunk és ez többet mondott minden szónál.Itt és most valami megváltozott köztünk.

-Köszönöm a dalt.Te egy angyal vagy.-szólaltam meg fojtott hangon.
-Angyal vagyok?-csodálkozott.
-Igen.Az én angyalom.Gyönyörűen énekelsz,Angyal.
-Angyal.
-Ahha.
-Ez tetszik.Őrangyal.
-Igen.Örülök,ha tetszik.Csak a tiéd.Mármint a név.
-Köszönöm.-hálálkodott és hálából adott egy puszit.
-Szívesen.

Észre sem vettem,hogy időközben hazaértünk.

-Bejössz?-kérdeztem,de csak udvariasságból,hisz sietnem kellett,hogy el ne késsek a randiról.Átkoztam az időt,hogy ilyen gyorsan telik és hogy nem tudott megállni abban a pillanatban,amikor a mennyországba léptem.Na meg magamat,amiért beleegyeztem ebbe a randiba Edwarddal.
-Nem.Talán majd máskor.
-Hát jó.Szia Angyal!
-Jóéjt Evelinke.-mosolygott rám.
-Jajj,csak ezt ne!Nem szeretem,ha Evelinkének hívnak.
Kacagott.
-Ezt nem kellett volna mondanod.Túl szemét vagyok.
Mosolyogtam.
-Na szió.
Viszonozta a mosolyom.
-Szia Evelin.
-Na így már jobb.
-Értettem Evelinke.-vigyorgott.
Durcás arcott vágtam.
-Evelin,Evelin,Evelin,Evelin,Evelin,Evelin,Evelin,Evelin,Evelin....
-Helyes.Gyakorold csak!
-EVELIN,EVELIN,EVELIN,EVELIN,EVELIN,EVELIN,EVELIN...
-Na én megyek Angyalfiú.
-Köszi a nevet.Szia Evelinke!-vihogott.
-Meg sem érdemled!-már én is elnevettem magam.
-Esküszöm gyakorlom!
-Oké.
-Vigyázz magadra Tündér!
-Jujj de jó!Szeretem,ha tündérnek hívnak!
-Akkor ezentúl így foglak hívni.Az én kis tündérkém leszel,jó?
-Pazar.-adtam két nagy cuppanós puszit a szájára.
-Szia Angyal!
-Szia Tündér!

Bementem és turbógyorsasággal készülődtem az Edwardos randimra,miközben azon gondolkodtam,hogy milyen kétszínű és utálatos nőszemély vagyok és hogy mégis milyen ironikus ez a helyzet.Hová vezet vajon ez a kettős érzés?Egyszer döntenem kell.De nem akarok senkit sem megbántani.Pedig valakit kénytelen leszek.De kit?

8.Mozi

Fel-alá járkáltam a szobámban,állandóan az órát néztem...Utálok várakozni!
Elkezdtem olvasni az Alkonyatot,hogy egy kicsit megnyugodjak.

Már megint csörgött a telefonom.Hitetlenül csóváltam a fejem,miközben azon nevettem,hogy vajon ki lesz a következő.De csak Dávid volt.

-Szia!Itt állok előttetek.
-Szia!Máris beengedlek!

Letettem a telefont,de mielőtt beengedtem volna,először az órára néztem.Már ennyi az idő?Észre se vettem...az Alkonyat teljesen lekötött.Odarohantam az ablakhoz,és láttam,hogy kint áll a kapu előtt.Lisa,a kutyám borzasztó hangosan ugatott.Nem is szokott ugatni!Ez furcsa.Kifelé menet meg kellett küzdenem a westiemmel is,Jennyvel.Ő mindig,mindenkit megugat,szóval már meg sem lepődtem a reakcióján.Beengedtem Dávidot.Nem ijedt meg a kutyámtól,de nem is próbált megbarátkozni vele.Mintha teljesen hidegen hagyta volna őt a kutyák műsora.

A szüleim meglepően normálisak voltak.Húsz perc "kihallgatás" után elindultunk.Az utcán elég kevesen voltak kint,mert megint rossz idő volt.Nem esett az eső,csak szürke és felhős volt az ég.
Azért az a néhány ember,aki látott minket,elég feltűnően meglepődött és bámult.Mosolyogtam,mert eszembe jutott,hogy már megint okot adtam arra,hogy pletykáljanak rólam.Sebaj,már úgyis rég voltam a középpontban.

-Min mosolyogsz?-kérdezte Dávid.
-Tudod,holnaptól nem fognak unatkozni a györkiek.Új pletyka születik.Azt fogják találgatni,hogy ki vagy te és mi közöd van hozzám.
-Ó.Hát legalább szórakoztatjuk őket.-mosolyodott el ő is.
-Így van.-helyeseltem.
-Gyakran pletykálnak rólad?-kérdezte.
-Hát már elég rég voltam téma.De nagyon tudnak kavarni.
-És akkor miért voltál téma?
-Hát először a hangtechnikus ismerősöm miatt.
-Ja.Ő az a srác,aki...
-Igen.Ő az.
-Pedig normálisnak néz ki.
-Én is megjártam vele...hisz tudod.Nála szemetebb pasit még nem ismertem.
-Akkor a látszat csal.
-Igen.De mindegy.Már elfelejtettem és valószínűleg ő is engem.
-Szerintem téged nem olyan egyszerű elfelejteni.
-Hát szerintem ő vagy elfelejtett,vagy szívből utál...de ha az utóbbi,akkor nincs gond,mert kölcsönös.
-Miért?
-Szerinted?Soha senkiben nem csalódtam még annyira,mint benne.
-Majd jól megverem.
-Na azt hiszem ő az egyetlen,akit nyugodtan megverhetnél.Már ráférne.-kacsintottam egyet és ő elkezdett nevetni.
-Nagyon haragudhatsz rá.Akkor nem lehet jó fej.Tévedtem.
-Én is.De ő ilyen.Skalpokat gyűjt.
-Szerintem az épeszű ember veled hosszú távra tervez.
-Köszi.-mosolyodtam el.
-Én legalábbis hosszú távra terveznék,mert nem tudom mikor találnék még egy ilyen lányt.
-Édes vagy.
-Te meg csinos.
-Köszi.-mosolyogtam.Már megint.
-Kimondhatatlanul csinos.-rejtélyes mosoly ült az arcán és én végre boldog voltam.
-Na de mit pletykáltak rólatok?
-Hát volt olyan kedves,és mindenkinek elújságolta,hogy belé vagyok esve.
-Tényleg belezúgtál?
-Nem.Már tudom,hogy nem.De akkor azt hittem,igen.Azóta tapasztaltam egyet és mást.
-Értem.
-És pletykáltak mást is?

Abban a pillanatban,amikor ezt kérdezte,megláttam Damian-t.Róla csak annyit,hogy tisztára olyan karakter,mint Mike.Vele majdnem összejöttem,de két évvel fiatalabb nálam.

-Szia.-köszöntem neki,tudván,hogy ha én nem teszem meg,ő nem biztos,hogy megteszi Dávid láttán.Elég döbbent arcot vágott.
-Szia....sztok.-válaszolta és sandán nézett Dávidra.
-Szia.-mondta Dávid,viszonozva a pillantását.

Damian továbbment,nem állt meg,pedig tudtam,hogy lett volna kérdése.Legalábbis reméltem,hogy érdeklem még annyira,hogy kíváncsi legyen Dávid kilétére.

-Ez ki volt?-kérdezte Dávid.
-Damian.
-Az meg milyen név?
-Ne is mondd!Szegény szenved is tőle rendesen!
-Majd ha lesz időm sajnálom.De amúgy mit kell tudni róla?
-A majdnem-exem.-válaszoltam.-Majdnem jártam vele.
-Igen?És miért csak majdnem?
-Mert nem illettünk össze.
-Értem.Az előfordul.
-Igen.
-És ennyire jó viszonyban vagytok?-kérdezte enyhén gúnyosan.
-Hát igen.Maximum köszönünk.
-Miért?
-Szerintem haragudhat rám valamiért.Pedig miután kosarat adtam neki,nem haragudott,akkor még beszélgettünk.Lehet,hogy azt hitte van még esélye,de rájött,hogy már nincs és azóta utál.
-Ez hülyeség.Téged nem lehet utálni.
-Köszi.De úgy tűnik mégis lehet...csak az a baj,hogy nem tudom miért..
-Szerintem csak nem tudja,hogy mit mondjon neked.
-Lehet.
-Biztos.Nekem mindig igazam van.
Kinevettem.
-Na mostmár látod,hogy milyen egoista vagyok?
-Nem baj.Szeretem az egoistákat.-kinyújtottam rá a nyelvem.
-Én meg szeretem azokat,akik elviselik az egoistákat.Vagyis engem.De majd elkerülsz,ha sokat beszélünk.
-Nem hiszem.-válaszoltam mosolyogva,de az ő komoly arcát látván lefagyott az arcomról a mosoly.

Miközben a buszra vártunk,Dávid folyamatosan engem bámult.Mikor kérdőn néztem rá,azt mondta:
-Nem tudom miért,de egyszerűen nem tudom levenni a szemem az arcodról.
-Ezt most komolyan mondod?-kérdeztem hitetlenkedve.
-Komolyan.
-Édes vagy.-mondtam a lehető legelbűvölőbb mosolyom kíséretében.
-Te meg gyönyörű.-válaszolta.
Mosolygásomba a szemeim is bekapcsolódtak.Sugárzó arccal néztem fel rá.Eddig fel se tűnt,hogy milyen magas.
-Nagyon tetszel.-mondta.

A szívem egyre hevesebben vert,a pillangókat is éreztem a hasamban.Nem tudtam semmi frappánsat válaszolni.Csak mosolyogtam és adtam egy puszit az arcára.

Amíg megvette a jegyeket,én megvettem a popcornt és a kólát.

-Nézd,mit szereztem neked!-szólt,miközben segíteni próbált és elvette az egyik kólát.Egy Alkonyat posztert tartott a kezében.
-Hihetetlen vagy!Köszönöm!
-Nincs mit.Neked mit ne tennék meg?-válaszolta elégedetten az örömömet látva.
-Drága vagy.-mondtam.
-Meg cuki,édes,jóképű,kedves,stb.-nevetett.
-Hát igen,de ez most sok lett volna egyben.-mondtam,és nyelvet nyújtottam rá,már megint.
-Van még időnk,hogy elmondd külön-külön részletesen.

Beültünk a terembe és elkezdődött a film.Dávid a film nagy része alatt engem nézett,hogy én hogyan reagálok egy-egy jelenetre.Ez eleinte egy kicsit frusztráló volt,de aztán hozzászoktam.Mikor vége lett a filmnek, beültünk egy pizzériába.Amíg vártuk,hogy kihozzák a pizzát,a filmről beszélgettünk.

-Na hogy tetszett?-kérdeztem.
-Szerintem nem egy nagy film.-válaszolta és nevetett.
-Hát nem....a könyv sokkal jobb.-mondtam,miközben azon mosolyogtam,hogy biztos arra számított,hogy ellenkezik a véleményünk.
-Hát többször nem nagyon fogom megnézni.De miért pont Alkonyat a címe?
-Hát erre már többféle magyarázat született.Szerintem az írónő megnézte,hogy a könyvben melyik szó fordul elő a legtöbbször,és azok közül melyik hangzik a legjobban.Nem hiszem,hogy sokat gondolkozott rajta.
-Hát szerintem a címe is elég gáz.-mondta már megint nevetve.-Frappánsabbat is kitalálhattak volna.
-Frappáns az,hidd el.-elővettem a legmeggyőzőbb mosolyom.
-Neked elhiszem.
-Na és volt olyan jelenet,ami azért tetszett?
-Volt.
-És melyik?
-A végén a harc.Azt nagyon profin megcsinálták.
-Ó.Gondolhattam volna.-válaszoltam.-Klasszul megcsinálták szerintem is.Tényleg,karatézol még?
-Igen.
-Hűha.Kezdek félni.
-Ne félj.Egy igazi szépséget nem szoktam bántani.-ezt úgy mondta,mintha saját magát is meg akarná győzni erről.
-Helyes.
-És neked melyik jelenet tetszett a legjobban?
-Amikor Edward megmenti Bellát Port Angelesben.
-Miért épp az?
-Mert szeretem az autóját.Ezüst Volvo.-ismét kinyújtottam a nyelvem.Úgy látszik új szokás van készülőben.-És szeretem a gyorsaságot.
-Én is szeretem a sebességet.
-Ja és van még egy kedvencem!
-Csak nem a baseball?
-De!Honnan tudtad?
-Csak rád kellett nézni.Látszott,hogy tetszik.Tényleg jó kis jelenet volt,nekem is tetszett.
-Hát igen.
-Amúgy felfedeztem valamit.
-Mit?
-Hogy olyan a frizurád,mint Alice-é.Direkt?
-Igen.
-Neked jobban áll.
-Köszi,bár ezzel nem értek egyet.

Időközben meghozták a pizzánkat.

-Amúgy tetszem?-kérdezte.
-Aha.-éreztem,hogy fülig pirulok.
-Nagyon?
-Igen.
-Ennek örülök.

Mosolyogtam.

-És én neked?
-Nálad szebb lányt még nem nagyon láttam.
-Oh,köszike.
-Elpirultál.
-Igen?Pedig nem szoktam.
-Akkor elkezded részletezni a jó tulajdonságaimat?

Hoppá.Hát erre nem számítottam.Azt hittem,majd szépen elfelejti.

-Háát...Szerintem nagyon édes és aranyos srác vagy,akivel öröm beszélgetni,mert kíváncsi vagy rám,meghallgatsz és mindig szépeket mondasz.Veled mindenről lehet beszélgetni.Na meg helyes is vagy.
-Mindjárt elpirulok-válaszolta.-De én is ugyanezt mondanám rólad körülbelül.Csak hozzátenném még azt is,hogy egy álomszép lány vagy.
-Köszönöm.
-Tudod,hogy én egészen tegnapig nem láttalak mosolyogni?A képeiden nem szívből mosolyogsz.
-Hát igen.
-Pedig egy ilyen csinos lánynak a mosolya is csak szép lehet.A tiéd pedig káprázatosan gyönyörű!Álmomban se hittem volna,hogy ilyen szép mosoly is létezik.

Már megint elpirultam.Direkt csinálja?

-Mit nézel meg először egy fiúban?
-A szemét.
-És milyen szem tetszik?
-Zöld vagy aranybarna.-válaszoltam nevetve.
-Az enyém zöld.
-Látom.Szép.
-A tiéd barna,ugye?
-Igen.
-Ha jól látom,akkor nagyon szépek.
-Igen,ezt már többen mondták.
-Meg tudom érteni.

Hogy elkerüljem a további zavarba ejtő kérdéseit,kezembe vettem az irányítást.

-Köszönöm,hogy megnézted a koncertet tegnap.
-Mit vártál?Szerinted magadra hagylak ilyen fontos eseménynél?Élvezted,mi?
-Én mindig élvezem,ha énekelek vagy táncolok.
-Hát nagyon jól csinálod.A szakkörösök is ügyesek voltak.Te már tudsz valamit.De gondolom fárasztó lehet ilyen kis kölyköket tanítani.
-Hát nem a legkisebbekkel van a gond,hanem a nagyobbakkal.Azok már szemtelenek.
-Üsd őket.-nevetett.
-Azt nem szabad.
-Hát csak egy kis tockost.Az még belefér...Hátmost kíváncsi lettem.Hogy hogy tanítod nekik.Egyszer megnézném.
-Gyere el.Holnap.Úgyis szükségem lenne egy nagyfiúra,mert nincs párom a táncban.
-Én túl nagy vagyok.-nevetett és én is vele nevettem.
-De tényleg.Nem vagyok jó táncpartner.
-Á,én azzá tennélek.
-Hát attól függ.Ha van elég türelmed..
-Van.-vágtam rá.
-Táncra jársz még?-kérdezte.
-Nem.
-Miért hagytad abba?
-Mert nem tetszett a tanár.
-És nem próbáltad máshol?
-Nem...most lett volna egy jó,csak lekéstem a jelentkezési határidőt.
-Szegény.Máskor megpróbálod megint?
-Igen.

Elindultunk a buszmegállóba.
A buszon mindketten a gondolatainkba merültünk.A buszmegállóból hazakísért.

-Köszönöm a randit.Igazán jól éreztem magam.
-Nagyon szívesen.Ha a közeledben lettem volna,akkor már rég elvittelek volna valahová.Legalábbis megpróbáltam volna.
-Hát kár,hogy nem voltál a közelemben.De jó,hogy most végre a közelemben vagy.
-Én is így érzem.-hirtelen nagyon komor arcot vágott.
-Mi a baj?-kérdeztem.
-Sok minden.Túl sok minden.
-Tudok segíteni?
-Nem.
-Biztos?
-Biztos.
-Pedig nagyon szeretnék.Azért ha mégis tudok segíteni,akkor szólj!
-Rendben.

Aggódó arccal néztem rá.

-Túl kedves vagy.Meg sem érdemlem.-mondta.
-Dehogynem.Én mindenkivel kedves vagyok.Csak azzal nem,aki tényleg nem érdemli meg,hogy az legyek vele.
-Akkor én nagyon jó fiú vagyok.
-Így van.Egyébként nem értem.Ma boldognak tűntél.
-Hát igen.Hidd el,hogy neked nem nehéz engem jókedvre deríteni.
-Tényleg?Hogyhogy?
-Nem tudom.Csak mindig vigyorgok,mikor beszélünk.
-Ilyen erős kisugárzásom van?Ezt jó tudni.
-Nem is akármilyen...
-Oh.-már megint elpirultam a pillantásától.
-Ez az.Pirulj csak.
-Miért jó az neked?
-Mert tudom,hogy jólesik amit mondok.És az jó.
-Értem.
-De megnyugtatlak,hogy komolyan mondtam ezeket.
-Még szép.
-Mint te?
-Hát nem tudom.Ezt te döntsd el.
-Én már eldöntöttem.Még annál is szebb.Gyönyörű vagy.

Felém hajolt,a szívem ki akart ugrani a helyéről.Azt hittem megcsókol,de ehelyett adott két puszit a számra,azt is olyan óvatosan,mintha attól félne,hogy elrebbenek,mint a madár,ha hirtelen túl közel mennek hozzá.

-Most elküldelek aludni,mert érzem az aurádon,hogy alig élsz.-mondta,mikor én a puszitól még félig kába voltam.
-Akkor most rosszul érzed.-vágtam vissza.-Most kezdek csak élni.
-Akkor öregszem.
-Minden nap öregszel.
-De ennyire?
-Nem tudom.
-Mindenesetre tényleg jobb,ha elmész aludni.Holnap is nap lesz.És holnap várnak a tanítványaid.
-Akkor eljössz holnap?
-Persze.Ki nem hagynám.Nagyon érdekel,hogy hogy tanítasz.
-Helyes.Akkor szia.
-Szia szépség.

A sok-sok új érzelemtől teli szívem szét akart robbanni bennem.Úgy éreztem,ez a sok élmény nem fér el benne.Szédültem,mint egy drogos és ájultan estem az ágyamba.

7.Meghívások

Másnap korán ébredtem.Próbáltam tanulni,mert a szünetnek lassan vége,és tankönyv még nem volt a kezemben.Nem sikerült,mivel minden második mondat után az előző nap jutott eszembe.Vajon beköszönthet két Újhold egyszerre az életedbe?Ráadásul épp akkor,amikor teljesen feladod?Mondjuk ez jellemző rám...nem lehetek csak Dávidba szerelmes.Nem.Az túl egyszerű lenne.Pont amikor Dávid meggondolja magát,akkor kell Edwardot is megismernem.De talán Edward nem érez semmit irántam.Talán csak Dávid.Akkor könnyebb lesz döntenem.Megoldódna a problémám.

Ez a gondolatom be is igazolódott,amikor körülbelül 11 órakor Dávid felhívott.

-Szia művésznő.
-Művésznő?Mióta?
-Tegnap óta.De majd kitalálok valami egyedit.Hogy aludtál?
-Jól.És te?
-Kitűnő éjszakám volt..nevetett.-Mit csinálsz ma?
-Fogalmam sincs.Gondolom tanulok.Miért?
-Csak mert...őőő...szívesen elvinnélek randizni.Eljönnél velem?
-Lehet.-totál ledöbbentem.Sokkot kaptam!
-Lehet?-hallatszott a hangján,hogy erre a válaszra nem számított.
-Lehet.-még mindig meg voltam döbbenve.Az agyamban csak ez az egy szó ismétlődött folyamatosan.Mint egy zombi,folyton ezt mondogattam.Lehet.Lehet.Lehet...
-Az mit jelent?
Próbáltam magamhoz térni.
-Hogy van rá esélyed.-összevissza beszélek.Van rá esélye...
-Ennek örülök,nagyon.Tudod,nagyon tetszel nekem.
Tetszem neki?!
-Hát te se vagy rossz pasi,az biztos.-na végre megtaláltam a hangom.
-Szóval eljönnél?-kérdezte újra.
-Hát az attól függ,hová vinnél.
-Hová akarnál?
-Hát nem tudom.
-Mozi?Várj!Ne mondj semmit!Alkonyat?-kérdezte,és én biztos voltam benne,hogy mosolyog.
-Hát elég jól hangzik.
-Utána beülnénk valahová.Így eljönnél?
-Igen.
-Ma délután?
-Igen.
-Anyudék elengednek?
-Anyumnak meséltem,hogy itt vagy,úgyhogy tisztában van vele,hogy az időm nagy részét veled töltöm a héten.
-Akkor jó.
-Amúgy vetítik ma az Alkonyatot?
-Igen.Háromkor.Fél kettőkor indulnánk.Busszal,mert még csak most csinálom a jogsit.
-Oké.Majd gyere el hozzánk,mert anyu kíváncsi rád.
-Nem tudom merre laktok.
-Indulj el a Kultúrház felé és zöld utcatáblákat fogsz látni.Úttörő utca felé befordulsz,a játszótérrel szemben lakunk.Nagy golden retriever kutyus az udvaron.
-Oké.Megpróbálok eltalálni hozzátok.
-Ha nem sikerül,hívj fel.
-Rendben.Ja és a Cinema Citybe megyünk.
-Gondoltam.
-Akkor délután találkozunk.
-Oksi.
-Szia.
-Szió.

Na innentől kezdve annyit se tanultam,mint eddig.Helyette ruhákat próbáltam,anyuval beszélgettem.Eszembe jutott,hogy a legjobb barátnőmnek el sem meséltem,hogy Dávid itt van,sőt még Edwardról sem meséltem neki.Attól még,hogy mostanában nem sokat beszéltünk,úgy éreztem fel kell hívnom,hátha ezzel megtöröm a közöttünk lévő csendet.Ezért felhívtam és legalább fél órán keresztül beszélgettem vele.Alighogy letettem a telefont,megcsörrent.Ki lehet az?

-Halló?
-Evelin?
-Igen.
-Szia.Edward vagyok.
-Szia Edward!Honnan van meg a számom?
-Dávidtól elkértem.Baj?
-Dehogy baj!
-Akkor jó.Csak azért hívlak,hogy megkérdezzem:Holnap kijössz a tóhoz?
-Őőő..mikor?
-Este.Olyankor a legszebb.
-Aha.-Most ez randi?
-Oké.Nyugodtan veheted randinak.
Meg sem tudtam szólalni a megrökönyödéstől.Gondolatolvasó?
-Rendben.-válaszoltam fülig érő szájjal.
-Este hat megfelel?
-Tökéletes.
-Helyes.Akkor holnap.Szia!
-Szia.
-Ja és öltözz fel rendesen!Hideg lesz.
-Oké!
-Szia.-köszönt el immár másodszor.
-Szia.

A tónál?Randevú?Mondjuk a mozi se sokkal romantikusabb..De legalább Alkonyat.Mondjuk a tónál élőben is találkozhatom az alkonyattal este hatkor.Edward Cullennel.Lehetséges,hogy mindez velem történik meg?Eddig senki sem akadt,aki randira hívott volna,most meg egyszerre kettő is?