2009. május 30., szombat

6.A koncert

Dávid.Ő az.

Egyetlen fiú volt az életemben,akinek lehetett volna kulcsa a szívemhez.Természetesen ő sem felelt volna meg tökéletesen az elvárásaimnak,de már esélyes volt.Képes lettem volna egy picit lejjebb tenni a lécet miatta,mert az eddigi pályázókhoz képest kimagaslóan jó volt.Külsőleg és belsőleg egyaránt.Egyetlen baj volt vele.Messze lakott.Csak interneten keresztül beszélgettünk,ott is ismertük meg egymást.Sosem találkoztunk.Ő nem akart találkozni velem,mert félt a távkapcsolattól.Illetve nem félt,csak nem akart állandóan szenvedni a hiányomtól.Legalábbis ő ezt állította,de én tudtam,hogy ez egyenlő azzal,hogy fél.Csak ezt nehéz beismerni.Tudomásul vettem és azóta csak nagyon ritkán társalogtunk.Beletörődtem,hogy nem nekem szánta az ég.Tulajdonképpen tényleg nem illettünk volna össze.Túl egyszerű hozzám.Mindent olyan reálisan és pesszimistán látott,míg én mindig is szerettem elrugaszkodni a valóságtól,aztán persze rendszerint hatalmasat csalódtam.Egyébként is intelligensebb pasit képzeltem el magamnak.Nagyon maximalista voltam.

Utolsó beszélgetésünkkor elmeséltem neki,hogy mennyire félek a koncerttől.És most itt van.
Ráadásul Edward mellett ül.Ismerik egymást?!

A dal végén Marci úgy állt be mögém,mintha vámpír-módra meg akarná harapni a nyakam.Edward arca a rémülttől a rémisztőn át a fájdalmasig a negatív érzelmek széles skáláját tükrözte.Vastapsot kaptunk,de ez engem ebben a pillanatban egy cseppet sem érdekelt.Még előttem állt egy egy órás koncert és Edward és Dávid arckifejezését nem bírtam kiverni a fejemből.Gyorsan át kellett öltöznöm,egy gyönyörű lila-fekete,tüllös selyemruhába,fekete selyemboleróval.Csodaszép volt.Ittam egy pár kortyot,miközben küzdöttem a megfejthetetlen arcokkal.

-Evelin!Kezdünk!-szólalt meg Marci.

A szívem hirtelen őrült száguldásba kezdett,az adrenalin lüktetett az ereimben.Szerettem ezt az érzést.Kiléptem a színpadra.Minden szem rám szegeződött.Szándékosan nem néztem rájuk.

A hűtlen című Edda dallal indítottuk a koncertünket.A dal közepe körül úgy feloldódtam a színpadon,hogy végre mertem a közönség sorait fürkészni.Elég sokan maradtak a koncerten,de engem csak két ember érdekelt.Ők is maradtak.

Dávidnak végre tetszett,amit látott.El volt kápráztatva.De Edward arcán olyan erős fájdalom ült,hogy a szívem belesajdult és küzdenem kellett a könnyeimmel. Magam sem értettem a reakciómat,de nem volt időm megfejteni,hisz a shownak mennie kell.

A koncert után egy páran megvártak,hogy gratuláljanak,köztük Edward és Dávid is.Az ajtó mellett álltak,Dávid volt közelebb hozzám.

-Szia Evelin!Gratulálok!Nagyon klassz volt a koncert!-gratulált Dávid.
-Szia Dávid.Köszi!-válaszoltam.
-Szia.-lépett közelebb Edward.
-Szia Edward.
-Hé,ti honnan ismeritek egymást?-kérdezte Dávid.
-Evelin mutatta meg nekem a hévízgyörki tavat.-mondta Edward.
-Igen?Mikor?
-Múlt héten.-válaszoltam.
-Nahát!Kicsi a világ!-mondta Dávid.
-Ez az egyik kedvenc mondásom.-válaszoltam mosolygós arccal.-De ti honnan ismeritek egymást?
Meglepődtek a kérdésemen.Mintha valami nagy titokra kérdeztem volna rá.
-Tulajdonképpen Edwardot is az interneten ismertem meg,illetve előbb a tesóját,Alice-t.
-Igen.Alice magyar ismerősöket próbált szerezni és megtalálta Dávidot.
Na ezt nem hiszem el!A tesóját Alice-nak hívják!Ez már tényleg sok!
-Alice-nak hívják a tesódat?-kérdeztem hitetlenül.
-Igen.-válaszolta cinkos mosollyal.
-Hihetetlenül tehetségesen ki tudod szűrni a lényegtelen információkat.-szólalt meg Dávid.
-Hisz ismersz.-válaszoltam.-Miért,mi lett volna a lényeg?
-Az hogy őt is az
interneten ismertem meg,mint ahogyan Téged is.
-Ja!Tényleg!Hogy kerülsz ide?Nem úgy volt,hogy nem találkozunk?
-De.Illetve nem.Úgy volt,hogy a véletlenre bízzuk,hogy találkozunk-e vagy sem.
-De ez nem véletlen!Te eljöttél megnézni a koncertet.
-Fogalmazzunk inkább úgy,hogy kicsit besegítettem a véletlennek.
-Képes voltál ennyit utazni?
-Igen.
-Miért?
-Hogy láthassalak.
-Eddig nem szándékoztál élőben látni.
-Az eddig volt.Meggondoltam magam.
-Nem tudlak követni.Gyorsan változtatsz a döntéseiden.Ez meddig fog tartani?Mikor jön az új döntés?
-Nem lesz új döntés.Már tudom mit akarok.

Éreztem,hogy zavarba jövök.Főként,mert ezt nem szegény Edward előtt kellett volna művelnünk.Láttam,hogy ő is zavarban van.Érthető,hisz felesleges emberként állt ott mellettünk.Gyorsan témát váltottam és Edwardhoz fordultam.

-Edward,nem is mondtad,neked hogy tetszett a koncert?
-Nagyon szép a hangod és kitűnően táncolsz.

A válasza épp olyan kimért volt,mint amire számítottam.

-Nem tetszett,igaz?-kérdeztem,talán egy kicsit vakmerően.
-Ezt miből gondolod?

Nem mondtam semmit,csak mélyen a szemébe néztem.Sötétebb volt,mint legutóbb.

-Tulajdonképpen tetszett.Nagyon is.Tetszik a zenei ízlésed.Kicsit sok volt a szomorú dal.
-Szeretem a szomorú dalokat.Azoknak általában mélyebb értelmük van.

-Már ennyi az idő?-szakította félbe a beszélgetésünket Dávid.-Mennem kell.Sziasztok!
-Szia!Mész haza?
-Nem.Egy pár napig itt leszek az üdülőben.
-Hévízgyörkön?-elkerekedett a szemem.
-Aha.-mosolygott.
-Wow!Akkor jó éjszakát!
-Jó éjszakát!

Kettesben maradtunk Edwarddal.

-Hol is tartottunk?-kérdeztem Tőle.
-A szomorú daloknál.-válaszolta mosolyogva.
-Ja!Szóval azokat jobban szeretem.
-Igen.Értem.Én is így vagyok vele,tényleg több mondanivalójuk van.De fogadni mernék,hogy nem tudnád így előadni,ha nem lennél szomorú.
-Színészetről még nem hallottál?-kérdeztem durcásan.
Nem tetszett,hogy így belelát a lelkembe.
-De.Csakhogy ez nem színészkedés volt.Őszinte voltál.
-Mert te úgy értesz a színészethez.
-Nem.De az emberekhez igen.
-Akkor azt is meg tudod mondani,hogy miért vagyok szomorú?
-Szóval mégis az vagy?-kérdezte önelégült arccal.Nem válaszoltam,csak vágtam egy grimaszt.
-Nem.De kíváncsi lennék.Elmeséled?-kérdezte.
-Késő van.-válaszoltam,talán egy kicsit bunkón.
-Nekem van időm.-válaszolta,majd gyorsan hozzátette:Vagy te álmos vagy?
-Nem.-válaszolta a szám.Nem én,hiszen akkor el kell mesélnem mindent.Az összes bánatom.Igent kellett volna mondanom.De a szám önálló életre kelt.
-Helyes.Akkor talán hazakísérhetnélek.Közben pedig elmesélhetnéd,mi bánt.Meg persze minden mást is.

Fogalmam sincs,hogy lehetséges,de nem féltem.Boldog voltam,hogy végre valakinek elmesélhetek mindent,amit eddig elhallgattam.

Elindultunk,én pedig beszéltem...olyan sokat,mint talán még soha.Még soha,senki nem volt ennyire kíváncsi rám.Dávid se.Edward hallgatott,kérdezett,mosolygott,együttérzett.Öröm volt megosztani vele a gondjaimat.De tudtam,hogy őt is bántja valami.Nem kérdeztem meg,hogy mi.Nem akartam elrontani az estét egy kellemetlen kérdéssel.

Mikor hazaértem,még mindig fel voltam dobódva.Nagy nehezen mégis elaludtam.Álmodtam.Egy szomorú szemű fiúról.Sírtam,ő is sírt és csak ennyit mondtam: Szeretlek. Ő pedig ezt válaszolta:Én is.Örökké. És felébredtem.Ebben a pillanatban döbbentem rá,hogy miért érintett meg annyira Edward fájdalmas arca.Mert szeretem.Szeretem?De mi lesz Dáviddal?Őt is szeretem?!

2009. május 25., hétfő

5.A tavaszköszöntő

És eljött a nagy nap.Délelőtt fodrásznál voltam,levágattam a hajam olyanra,amilyen Alice-é volt a Twilight filmben.

Délután főpróba volt.Egész nap alig gondoltam Edwardra.Ha rá gondoltam,szörnyen csalódott voltam.Eddig bele se gondoltam,milyen érzés,ha megtalálod Edwardot,de nem érdekled őt.Ha nem váltod ki belőle azt,amit Bella kiváltott...Ha azt váltod ki belőle,amit Jessica váltott...Mindig Bellának képzeltem magam,és nem volt szimpatikus Jess,de ez ebben a pillanatban megváltozott.Már másképp gondoltam Jessre.

Hihetetlen erőfeszítéssel sikerült csak a fellépésre koncentrálnom.A műsor este hétkor kezdődött.Előtte gyorsan sminkeltem,felvettem a fellépőruhám.Aztán a szakkör kezdte az előadást.A Szombat esti láz című filmből a Stayin alive-ra táncoltak.Büszkén néztem őket.Ez volt az első alkalom,hogy nélkülem táncoltak.Nagyon édesek és ügyesek voltak.Eleinte kicsit izgultak,de a végére magabiztosabbak lettek.Jó érzés,hogy valamit megtanítottam nekik,valamit átadhattam nekik.Ezért máris érdemes volt élni.A saját koreográfiám!Ilyenkor úgy érzem,fontos vagyok.A szakkörösöknek legalábbis.

Aztán néhány olyan produkció következett,amelyben felnőttek szerepeltek.A takarásból figyeltem a második táncunkat,a Diamonds are a girl's best friend című dalra.Ez is jól sikerült!Mint a kiscicák,úgy mozogtak a kislányok a színpadon,a fiúk pedig úgy,mint a kiskandúrok.

A harmadik tánc sikerült a legjobban.A Menyasszonytánc musicalből adtuk elő a Nem baj,ha lúdtalpas című dalt.A két órás műsor végén a Vámpírok bálja musical fináléjára táncoltunk,a Vámpírok táncát adtuk elő.A fogadott öcsém,Marci és én énekeltük a dalt.

Ekkor láttam meg őt a nézők között.Ott ült a jobb oldalon,középtájt.Edward Cullen eljött,hogy megnézze a műsort.Hogy megnézzen engem?A szívem majd kiugrott a helyéről.Egyébként is borzasztóan izgultam,ezen nem segített az,hogy Edward is itt van.Ráadásul az arcából ítélve úgy tűnt,nem tetszik neki,amit lát.De hát miért nem?A Vámpírok bálja az egyik legsikeresebb musical,az egyik személyes kedvencem.Mi baja lehet vele?Talán nem szereti a vámpírokat?Ez elég ironikus...pont ő nem szereti a vámpírokat.

Talán az előadásmódunkkal van valami baj?Nem...csak az ő arcán láttam elégedetlenséget.A többi néző le volt nyűgözve a jelmezektől,a fénytől,a füsttől.Csak az ő arcán...Nem!Még egy arc volt.Edward mellett közvetlenül,balra.Hé!Ezt az arcot ismerem!Edward is ismeri?Lehetetlen!

2009. május 22., péntek

4.Tavaszi szünet

Anyunak mindent elmeséltem,amint hazaértünk.Nálunk ez megszokott dolog,hisz ő az egyik legjobb barátnőm,még ha az utóbbi időben nem is túl felhőtlen a viszonyunk.

Másnap vidáman ébredtem.

Boldogan mentem apuval horgászni,hátha találkozom az új ismerősömmel.De Edward Cullen nem volt ott.És másnap sem.És egész héten sem.

Minden délelőtt kimentem a tóhoz.Délutánonként próbáltunk a szakkörrel,illetve a zenekarral,ugyanis életemben először egyedül is felléptem,énekeltem.Kisebb koncertet terveztünk a tavaszköszöntő végére.

A szünet első napján keresett fel Ádám,a Művelődési Ház stúdiósa,hogy mit szólnék hozzá,ha én is énekelnék a zenekarában.Akkor még nem tudtam,hogy új zenekart alapított,de boldogan igent mondtam.Szerettem énekelni,Ádám hangját is szerettem és a régi zenekart is.Az első próbánkon derült ki,hogy új zenekarról van szó.Mint ahogy az is ekkor derült ki,hogy egyedül én fogok énekelni.Kicsit megijedtem,de a zenekart látva éreztem,hogy menni fog.Mintha Ádám csak nekem hozta volna össze az emberkéket.Lehet,hogy egy álomba csöppentem?

A zenekarban Ádám szintizik,fogadott öcsém dobol,két évfolyamtársam gitározik,két ismerősöm hegedül.Barátnőim vokáloznak.Profi kis banda.Bár a hangtechnikussal volt egy kis afférom régebben és még nem sikerült teljesen elfelejtenem.Röviden csak ennyit:hülyített.Beleszerettem,ő hagyott reménykedni,sőt!Aztán miután úgy érezte,már megszerzett,nem foglalkozott velem.Ez fájt.De hát ilyenek a pasik.Vagy nem?Nem tudom,nem volt túl sok tapasztalatom még.Mindenesetre megpróbáltam megfeledkezni erről,hisz akárhogy is vesszük,és akármennyire élvezem is,ez munka.Nem magánélet.A kettőt külön kell választanom.

Ez végre értelmet adott az életemnek.Nagyon szerettem volna,hogy jól sikerüljön az első közös koncertünk.Izgatottan készültünk a nagy napra.Az első bemutatkozásunkra a nagyérdemű előtt.Nem akartam playbackről énekelni,így azon is izgulhattam,hogy be ne rekedjek szombatra.Volt egy táncospár is,akik néhány dal erejéig táncoltak mögöttem.Szóval nagyjából és egészében ezzel telt a tavaszi szünetem.Délelőtt csalódott horgászás,délután hosszú és kimerítő próbák.

2009. május 18., hétfő

3.A tónál

Aput valószínűleg zavarhatta,hogy kihagytuk a beszélgetésünkből,így ez a pillanat tökéletesnek bizonyult a számára,hogy megszólaljon.:
-Na srácok,ha már így bemutatkoztatok egymásnak,itt az ideje,hogy elinduljunk a tóhoz.Ja és engem Jánosnak hívnak.Akkor majd kövess minket.

Fel sem tűnt idáig,hogy még mindig a kocsiban ülünk és el sem indultunk.Mit fog szólni anyu,ha hazaérünk?Mit gondolhat,hol vagyunk ennyi ideig?

Nem volt nagy forgalom,ebben a pocsék időben szinte senki sem közlekedett az úton.A tónál sem volt senki,mikor megérkeztünk.Egyedül a halőr volt ott a kis fakunyhóban.Nagy volt a sár,nem is értettem,miért pont most keresi Edward ezt a helyet.

Kiszálltunk a kocsiból és apu bement a halőrhöz beszélgetni vele.Én Edwardot körbevezettem a tó körül.Szótlanul sétált mellettem.Láttam rajta,hogy bántja valami,de nem mertem megkérdezni tőle,hogy mi.A feszültséget szinte tapintani lehetett köztünk.
Egyébként se vagyok bőbeszédű,és mégis elég kínosnak éreztem a csendet.Erős késztetést éreztem rá,hogy megszólaljak.Tudtam,hogy a legalapvetőbb kérdéseket még nem tettem fel,de féltem.Magam sem tudom mitől,de nagyon féltem.Talán a csalódástól,hogy hiába a sok hasonlóság,ő mégsem az,akinek hiszem.Vagy épp az ellenkezőjétől,hogy még több hasonlóságot fedezek fel.Mindenesetre vettem egy kis bátorságot magamon és megpróbáltam elindítani a beszélgetést.
-És Hévízgyörkön merre laktok?
-Az erdő szélén.-válaszolta és megint félmosolyra húzta a száját.Akarva-akaratlanul én is elkezdtem mosolyogni.Vártam,hogy hajlandó-e beszélgetni.Úgy tűnt,inkább a gondolataiba mélyed,de mégis visszakérdezett.
-És te merre laksz?
-Az Úttörő utcában.
Kérdőn felvonta a szemöldökét.
-A játszótérrel szemben.-hadartam.
-Ó.Az egészen közel van az erdőhöz.
-Bizony.-válaszoltam heves szívdobogás közepette,mivel nem tudtam eldönteni,hogy örült-e,hogy közel van hozzám,vagy nem.
-Hány éves vagy?-kérdezte és közben egy picit felvonta a szemöldökét.
-17.-válaszoltam.
Már megint mosolygott,bár most érdekes,keserédes volt a mosolya.
-Az mágikus kor.
-Valóban?-kérdeztem.
-Igen.
Ezen egy kicsit elgondolkodtam,majd eszembe jutott,hogy Bella és Edward is 17 volt!Gondolom az arcomon is látszott,hogy leesett,mert meg mernék esküdni rá,hogy nevetett,bár hang nélkül.
-És te hány éves vagy?-kérdeztem,hogy ne én legyek a középpontban.
-17.-mondta mosolyogva.
-És mióta?-viccelődtem,idézve a könyvből.
-Egy ideje.-idézte,de az arcáról lefagyott a mosoly.
-Szóval egyidősek vagyunk...-tűnődtem.-Hová jársz iskolába?
-Pestre.És te?
-Aszódra,az EGÁ-ba.
-Egába?
-Evangélikus Gimnáziumba.Csak mi így rövidítjük.-mondtam egy grimasszal.
-Ó,értem.Akkor evangélikus vagy?
-Nem.Katolikus.-válaszoltam meglepődve.Csak nem a vallásról akar beszélgetni?
-Ja!De ha egyházi iskolába jársz,biztos vallásos vagy.Gondolom jól is tanulsz.
-Hát annyira vallásos azért nem vagyok!Hiszek Istenben,de kb. ennyi.Nem járok templomba,sőt még imádkozni se nagyon szoktam!-kicsit szenvedélyesre sikerült a válaszom.Gyorsan hozzátettem: Tanulni viszont tényleg nem tanulok rosszul.
Mosolygott,már megint.
-Melyik a kedvenc tantárgyad?
-A magyar.-vágtam rá egyből.
-És melyiket nem szereted?
-A testnevelést ki nem állhatom.
Nevetett.-Miért nem?Pedig sportos lánynak tűnsz.
-Nem vagyok az.Viszont táncolni szeretek,ha azt nevezhetjük sportnak.
-Nevezhetjük.Tanulsz táncolni?
-Tanultam balettozni és most van egy musicaltánc szakköröm,ahol kicsiket tanítok táncolni.
-Tényleg?-látszott rajta,hogy meglepődött.
-Igen.
-Sokan vannak?
-Húsz fő soknak számít?
-Igen.
-Akkor igen.
-Hűha!Fel is szoktatok lépni valahol?
-Persze.Nagy sikerünk van.
-Mikor léptek fel legközelebb?
-Március 29-én.
-És hol?
-A Kultúrházban,a Tavaszköszöntőn.
-Evelin!-hallottam apa hangját.
-Igen?-kérdeztem.
-Mennünk kéne.
-Ó.-kissé csalódottra sikerült a válaszom.
-Akkor szia.-szólt Edward-Örülök,hogy megismertelek.
-Szia.Én is.-válaszoltam.

És elindultunk haza,otthagyva Edwardot.Pedig még annyi kérdésem lett volna!Majd legközelebb.Lesz legközelebb?

2009. május 17., vasárnap

2.Az első találkozás

Egy ezüst Volvo S60R,pont mint Edwardé a könyvben.Ezelőtt sose láttam ilyet a környéken.Az ablakok sötétítettek voltak,így nem láttam,ki ül a kocsiban.

A tulajdonos leengedte az ablakot.Elállt a lélegzetem a látványtól: egy gyönyörű férfi ült a volánnál,soha életemben nem láttam hozzá foghatót.Nem,ez egyszerűen lehetetlen,gondoltam.Biztos csak álmodom.

Ő is meglepődött az arckifejezésemen,ami a felismerés és a meglepettség között lehetett valahol félúton.

Apukám épp ebben a pillanatban lépett ki a bolt ajtaján.Jellemző.Mindig is értett az időzítéshez.Bedobta a csomagtartóba a szatyrokat.

A volvós srác még mindig engem nézett és őszintén szólva nekem is nehezemre esett levenni a szemem róla.Rájöttem,mi volt olyan gyönyörű benne: a szeme.Mindig is a szemüket néztem meg először a fiúkon és az övé különleges aranybarna árnyalatú volt.Azt hittem,ilyen nem létezik.Talán csak kontaktlencse?Vajon hol vette?Apu beült a kocsiba.Ránéztem és...nahát!Neki is olyan szeme van!Oh,akkor csak képzelődöm.Megint túloztam,szokás szerint.Nem is olyan különleges a szeme.Pedig már kezdtem megijedni.De nincs okom félni.Ő biztos nem Edward Cullen,mivel ő nem létezik,csak fikció.Már épp kételkedni kezdtem az épelméjűségemben,amikor..

-Elnézést!-szólalt meg az Edward-hasonmás,pont mielőtt apukám beindíthatta volna a motrot.-Merre találom a Horgásztavat?

Na bumm!Miért kell ennek a helyes srácnak is horgásznia?A Horgásztó apu második otthona.Imád órákig üldögélni csendben a fogásra várva.Én személy szerint nem látom mi a jó benne,bár az igaz,hogy a halat én is szeretem.

Természetesen apa most sem tudott ellenállni szenvedélyének.:
-Ha szeretnéd,megmutatjuk az utat,úgyis le akartam menni oda.

Tényleg?Csak tudnám minek.Ja persze!Hátha találkozik valamelyik haverjával.

-Valóban?Nagyon hálás lennék,ha megtennék.

Nem hinném.Illetve most még hálás lehet,de pár percen belül elmúlik.Apu ugyanis elég lassan vezet,túlságosan betartja a szabályokat és ezzel a luxuskocsival minket követni több,mint borzasztó lesz.

Mélyen a fiú szemébe néztem,így próbáltam jelezni,hogy ne fogadja el apa ajánlatát,de hiába.Állta a tekintetem,kíváncsian fürkészte az arcomat,mintha valamit ki akart volna olvasni belőle.Majd megszólalt:

-Igazság szerint nemrég költöztünk ide a családommal és még nem voltunk a tónál,de úgy hallottuk,nagyon szép.

-Tényleg nagyon szép.-válaszolt apu.-Honnan jöttetek?

-Amerikából,Washington államból.

-Azanyja!Az nem semmi!-apu teljesen le volt nyűgözve.Rám nézett,de én hitetlenül bámultam a fiút.- És miért pont ide?

A fiú szintén engem bámult és egyfajta szóáradat hagyta el a száját.

-Magyarországot mindig nagyon szerettük,apukám dadusa magyar származású volt és sokat mesélt a történelméről.Hévízgyörk pedig közel van a fővároshoz,de mégis békés kis falu,közel a Gödöllői dombsághoz,erdővel,tóval.Nagyon szeretjük a természetet,szeretünk kirándulni.

Amíg beszélt,levegőért kapkodtam...Lehetetlen.Ennyi egybeesés nem lehet.Washington állam,kirándulások...De nemcsak ezért nem kaptam levegőt.A hangja olyan káprázatosan gyönyörű,lágy és dallamos volt,tátott szájjal hallgattam.Bármit mondhatott volna,úgyis elhiszem.

-Értem.-mondta apu a Hang monológja után.-Hát akkor Isten hozott Hévízgyörkön...hogy is hívnak?
-Jaj,elnézést!Még be sem mutatkoztam.-jutott eszébe az angyalhangú fiúnak.-A nevem Edward Cullen.

Micsoda?!A szívem majd kiugrott a helyéből!Elfelejtettem levegőt venni,így kapkodnom kellett a levegőt,a testem megremegett és felnyögtem.Apu csak mosolygott.Edward értetlenül nézett rám.
-Ne haragudj,mit mondtál,hogy hívnak?-szólaltam meg.
-Edward Cullen.-válaszolta még mindig értetlenül.

Elnevettem magam.Az állítólagos Edward teljesen komolyan nézett rám.Mostmár egész biztos,hogy nem vagyok épelméjű.Megijedtem.Mi van,ha tényleg így hívják?Akkor valószínűleg nem érti a reakciómat és bolondnak néz.Mondjuk,nem álnal távol az igazságtól.
De ha beveszem,hogy így hívják és csak viccből mondta,akkor naivnak fog hinni és ő fog kinevetni engem.Úgy döntöttem,elmagyarázom neki,mi ilyen vicces.

-Ne haragudj,csak kicsit meglepett a neved.Tényleg így hívnak?
-Igen.-nem kérdés,teljesen abnormálisnak tart.
-Hallottál már Stephenie Meyer könyvéről?
-Persze!-válaszolta megkönnyebbülve.-Szóval te is olvastad.Akkor itt is ilyen híres vagyok?Itt sem menekülök meg a csúfolódásoktól és itt is ki fognak nevetni...

Most esett le,mennyire megbántottam azzal,hogy kinevettem.

-Sajnálom,hogy kinevettelek.Nem lehet könnyű ezzel a névvel élni.
-Annyira azért nem rossz.-válaszolta.Cinkos félmosolyra húzta a száját.Annyira szexi volt,hogy szerintem a nevére nem nagyon volt szüksége a hódításhoz.-Na és téged hogy hívnak?

Éreztem,hogy elpirulok,mert az én nevemen is éppúgy mosolyognak,ha bemutatkozom,mint azt az imént tettem,amikor Ő bemutatkozott.Féltem a reakciójától,de nagyot nyeltem és megszólaltam.:
-Angyal Evelin vagyok.
-Szép név.-elmosolyodott.Nem mondott többet,én pedig megkönnyebbültem,hogy nem kérdezte meg,hogy hol hagytam a szárnyam.

2009. május 15., péntek

1.Egy szürke nap

Szokatlanul borongós tavaszi nap volt.Az ég sötétszürke,a nap sehol...elszökött...valahol nagyon messze lehetett és a falu sötétségbe borult.

Nem jellemző a mi kis falunkra,Hévízgyörkre,hisz itt általában még az eső is a nap társaságában esik.Mintha az idő az emberekhez hasonulna,hisz a hévízgyörkiek mindig mosolyognak,optimisták,vidámak.

Talán ezért nem illettem a képbe.Én általában szomorú voltam,főleg mióta itt éltem,de nem a falu,hanem az iskolaváltás miatt.Pesszimizmusom határtalan,s itt,Hévízgyörkön szárnyalt.De az utóbbi időben az egész ország búskomor lett,és egyesek ezt a gazdasági válsággal magyarázták,bár szerintem a kettő nem függött össze.Mindenesetre legalább már nem voltam olyan furcsa.Engem speciel nem igazán érdekelt a válság.Az annál inkább,hogy én mekkora válságban vagyok.Tudom,hogy ez önzőség,de leginkább ez foglalkoztatott.Elveszítettem a barátaimat,mert másik iskolába mentem,és bár próbáltuk menteni a menthetőt,ez egyre kevésbé sikerült.A barátnőimnek mind egytől egyig volt pasijuk,aki kitöltötte az életük jelentős részét,állandóan róla beszéltek,és mivel én nem voltam olyan mázlista,hogy bárki is viszonozta volna az érzéseimet,nem nagyon tudtam hozzászólni a dolgokhoz.Na igen,itt a másik probléma,a szerelem.Volt egy pár szerencsétlen próbálkozásom,de feladtam.Olyan válogatós vagyok,hogy az én elvárásaimnak egyetlen hús-vér fiú sem felel meg.Mit fiú,még egy igazi férfi se!
Persze mindig akadtak olyanok,akiknek tetszettem,de hiába.Hamar rájöttek,hogy nálam nem számíthatnak semmire,és szépen lassan elpárologtak.
Az új osztályomba sem tudtam beilleszkedni,habár a tanárokkal egész jól kijöttem,mondjuk nem mintha ez vigasztalt volna...
És-ha ez még nem lett volna elég-otthon sem volt rózsás a helyzet,a szüleim nem tudták pótolni a kortársaim hiányát,és nem is értették a bánatom okát.

Két dolog volt az életemben,ami vigaszt nyújtott.Az egyik a zene,a másik a könyv.A zene bármilyen lehetett,talán csak a monoton house,progressive és clubzene állt nagyon messze tőlem.A kedvencem az ötvenes,hatvanas évekbeli rock and roll,a rock és a musical.
A könyv egyetlen könyvet jelentett számomra,illetve öt könyvet,egy sorozatot,amely -mióta elkezdtem olvasni-az imádatom tárgyává,személyes bibliámmá és a számomra életet adó könyvvé vált.(Igen,ugyanis ha ez a könyv nem létezett volna,már megöltem volna magam.Komolyan fontolgattam,nem volt sok értelme élni.Mindenben kudarcot vallottam.)
Ez volt a legjobb regény,amit valaha is olvastam: Twilight,vagyis Alkonyat Stephenie Meyertől.

Most is azt olvastam,Isten tudja hanyadszorra,az utolsó fejezetnél tartottam.Apukám vitt haza az iskolából.Végre megkezdődött a tavaszi szünet,bár ez az időjáráson egy cseppet sem látszott.Kivételesen apa sem volt bőbeszédű,így nyugodtan olvashattam.De végül mégis megszólalt.
-Nem baj,ha megállok a boltnál?Kéne venni egy-két dolgot.Sietek.
-Jó.-nem nagyon szerettem,ha megzavartak olvasás közben.Egyszerűen imádtam hagyni,hogy egy másik,sokkal szebb világba röpítsen a könyv.Minden problémám megszűnt és én is Bella és Edward világába csöppentem.Gondolom nem kell sokáig találgatni,hogy kinek a helyébe képzeltem magam ilyenkor.Természetesen Bella.
Az első rész,az Alkonyat volt egyébként is a kedvencem.Úgyhogy reméltem,itt lezárjuk a beszélgetést.Így is történt.Apu leparkolt a bolt elé,én pedig olvastam tovább.De sajnos túl hamar befejeztem,az egész regényt pedig nem volt kedvem újrakezdeni,ezért elkezdtem kapcsolgatni a rádiót.Edda-Éjjel érkezem...Szeretem az Eddát.Meghallgattam.Reklám...Átkapcsoltam.:Kelly Clarkson-Beautiful disaster,amit imádok!De nem adták le végig,hírek következtek,megint átkapcsoltam.Már megint Kelly Clarkson.Behind this hazel eyes...másik kedvencem!Miközben hangosabbra vettem,egyszercsak jobbra néztem,hogy jön-e már apu.Egy pillanatra megállt a szívem,mert egy ezüst Volvo állt mellettünk.A rádiózás közben fel sem tűnt,hogy beállt valaki mellénk.

Prológus

Csak néz, de hozzám sem ér
Nem szól, de némán is beszél
Én értem kínzó álmait, mely féltett titkait rejti el
Miért félsz? Hát tekints végre rám!
Fény gyúl a lelkünk színpadán
Ma éjjel mindent megtehetsz,
Ma éjjel más lehetsz, hinni kell!

Ne bánd, hogy szíved újra él
Bekopog sorsod hozzám, szerelem vár rád
Úgy ölelj mint én, ne félj
Ne tagadd, nincs mit tenni
Szerelem vár csak, semmi más.

Egy csók, és forr a levegő
Eltűnik tér és az idő.
Úgy reszket lelkünk idebenn
S a féltő szerelem társra lel.

Ne bánd, hogy szíved újra él
Szabadon élni áldás,
Szerelem, nem más
Tégy egy próbát és ne félj.
Tárd ki a szíved, ennyi,
Szerelem kell és semmi más.

Előtted áll egy új világ,
Nincs már határ,
menjünk hát tovább.

Ne bánd, hogy szíved újra él,
Szabadon élni áldás,
Szerelem, nem más
Tégy egy próbát és ne félj.
Tárd ki a szíved, ennyi,
Halálig együtt élni,
Szerelem kell és semmi más.

Rudolf musical- Csak szerelem

La tua cantante

"Már nincs joga állott,tegnapi könnynek,
Sorsunk fölött csak sorsunk,aki dönthet."
Ady Endre:Most követellek magamnak